1 kép horvátország.jpgA nyár közepén járunk, remek az idő, de ami még jobb, hogy végre eljött a szabadság ideje. Nem kimondottan gasztro-túrára indultunk, hanem csak egy szimpla horvátországi nyaralásra (sátorral és kutyával), ha van rá időnk, akkor megtoldva egy montenegrói nappal is...

2 kép horvátország.jpgAmire nagyon vágytunk azok a tengeri herkentyűk és egyéb tengeri halak voltak, merthogy hol lehetne a legfrissebb tengeri finomságokat fogyasztani, ha nem közvetlenül a tengerpart mellett. Ki is próbáltunk jó néhány éttermet, kerestük a halas fogásokat. Ezekből az ételekből és élményekből szeretnénk megosztani egy csokorral ebben a bejegyzésben.

3 kép horvátország.jpgA nyaralás elején északra, Rovinjba mentünk, ahol a Polari kempingben szálltunk meg, azaz sátraztunk. Előre nem tudtuk, de ott kiderült, hogy itt van egy nagyon jó kis halétterem, ráadásul egészen baráti árakkal. Az első nap rögtön el is látogattunk a kemping haléttermébe és a 2 személyes haltálat kértük.
4 kép horvátország.jpgAmit kaptunk: 2 db orata (tengeri keszeg) és 2 db branzino (tengeri süllő) roston,
3 db scampi (itt nem értettük, hogy egy 2 fős tálra miért tesznek belőle 3 db-ot), roston tintahalak, alul pedig grillezett zöldségek.
Csupa jót tudunk írni, minden nagyon jól sikerült, a halak 1 perccel sem voltak tovább sütve a kelleténél, megmaradt a szaftosságuk, egy kis citromot ráfacsarva pedig még inkább fokozódott az élmény. A garnélák és a tintahalak is remekül lettek elkészítve. A grillezett zöldségek pedig végre nem tocsogtak az olajban, frissen és roppanósan kerültek elénk. Csillagos ötös volt ez a választás, bár egy kis kagylót még elviseltünk volna, de nem panaszkodunk, a jóból is megárt a sok. 220 kuna, azaz kb. 9.000 Ft volt két személyre ez a bőséges haltál, úgy érezzük jó boltot csináltunk...


 5 kép horvátország.jpgRovinj után Krk szigetére kalandoztunk, annak is a legdélebbi pontjára, Baskára.
Ez egy pici falu, annál több turistával és egy majdnem 2 kilométer hosszú stranddal. Gyönyörű, tiszta víz, jó idő, mi kell még? Persze, hogy egy kis hal. :)
A part mentén egymás után sorakoznak fel az éttermek, rengeteg van, nem is tudjuk hirtelen hová menjünk. Szinte mindegyik hely a „tipikus-turistaétterem” benyomását kelti, éppen ezért elbizonytalanodtunk, hogy vajon az erős rovinji kezdés után itt mire számíthatunk.6 kép horvátország.jpgVégül beültünk egy olyan helyre, ahol a foci VB egyik meccsét is jó helyről lehet nézni és rendeltünk egy grillezett polipot és egy paradicsomos tengeri herkentyűs spagettit.
A félelmeink a turista-étteremmel kapcsolatban szerencsére nem igazolódtak be.
A polip talán az egész nyaralás egyik legjobb fogása volt! A hús friss és omlós volt, rácáfolva arra a sokak által hangoztatott nem valós megállapításra, miszerint a polip húsa rágós. Egyáltalán nem az, ha szakszerűen van elkészítve. Szegény párát a kifogása után odacsapkodják vagy 50-szer egy nagyobb kőhöz, vagy a part menti sziklákhoz. De kis lángon előfőzni is lehet, állítólag még víz nélküli előfőzés is létezik, ebben az esetben addig kell főzni egy lábasban, amíg a polip el nem kezdi engedni a levét. A lényeg, hogy ha jó helyen frissen fogyasztjuk a polipot, akkor nem fogunk csalódni. A képen egyébként nem látszódik, de a polip egész nagy volt és ezzel az egy fogással jól lehetett lakni.
7 kép horvátország.jpgA kagylós-spagettis ételre azt mondanánk, hogy kiemelkedő volt, de ezt a szót csak azért nem használjuk, mert Montenegróban ettünk olyan kagylót, amit előtte még soha, de erről később. A lényeg, hogy ez is egy remek fogás volt, legközelebb is rendelnénk ugyanezt. Aki Baskán jár (ha egyszer visszamegyünk, biztos újra meglátogatjuk ezt a helyet), keresse fel a Kvarner éttermet, a „sétáló utcában”, a part mentén nem lesz nehéz megtalálni. Az árak sem vészesek, a polip 4.000 Ft, a spagettis fogás 3.000 Ft. Viszont ugyanitt desszertet nem érdemes kérni, abban nem valami erősek.

 8 kép horvátország.jpgKrk szigetet elhagyva dél felé vettük az irányt és Split előtt már nagyon éhesek voltunk, így megálltunk Primostenben. Ez egy nagyon hangulatos kis halászfalu, az ófalu kör alakzatban benyúlik a tengerbe. Körbe lehet sétálni a part mentén és a falunak egy részén találunk kb. 20-25 éttermet.
9 kép horvátország.jpgMi a Primosten közepén lévő Maestral étterembe tértünk be és itt is egy polipot rendeltünk, illetve egy tintahalas fogást is.
A baskai polipot tudtuk, hogy nehéz lesz überelni, de azért legalább jó lett volna megközelíteni. Sajnos itt nem sikerült, a polip nem volt valami friss, ráadásul vörösboros szószban főtt, aminek az íze egyszerűen nem ment a poliphoz. Kis csalódottságunkat viszont ellensúlyozta a szinte tökéletes grillezett tintahal.
10 kép horvátország.jpgMajdnem 10.000 Ft-ot fizettünk, szóval összességében nem mondanánk, hogy jó volt az ár-érték arány, de ha legközelebb erre járunk talán adunk még egy esélyt, mert ha egy szinte 100%-os tintahalat tudnak készíteni, akkor nem értettük, hogy a polipot hogy lehetett így elrontani…

 11a kép horvátország.jpgIIndultunk megint dél felé és a várva-várt Dubrovnik városába érkeztünk. Szerintünk Horvátország legszebb városa, az óváros, a várfal, a szűk sikátorok mind-mind rendkívül egyedivé teszik ezt a helyet. Aki idejön, készüljön arra, hogy jó sokat fog fizetni a parkolásért, óránként 800 Ft (a második zónában!), de lehet napijegyet is váltani 5.000-ért. Fifikáns magyar emberek lévén azért mi találtunk ingyenes helyet is, igaz, hogy kb. 30 percet kellett gyalogolni az óvárosig, de nem baj, megérte. :)
Itt 3 napot töltöttünk, több vendéglátóhelyet próbáltunk és a Kamenice nevű éttermet emelnénk ki, ami az óvárosi rész közepén található. Ezt az éttermet úgy találtuk, hogy egyszerűen elkezdtük kérdezgetni a helyieket és nemcsak azt kértük, hogy ajánljanak egy jó éttermet, hanem azt, hogy olyat javasoljanak ahol sok helyi is étkezik (mert azért a helyiek csak tudják hol kell jót enni).
A Kamenice is ránézésre ugyanolyan volt, mint a többi turista étterem, azonban számunkra az ittlétünk alatt ez volt az egyik legjobb hely! Másnak unalmas lehet már, hogy megint polip és tintahal volt az ebédünk. De mit tegyünk, ha nem tudunk lemondani ezekről az élvezetekről? :)

Mivel nem voltunk annyira éhesek, így egy előételt és egy főételt kértünk csak.12 kép horvátország.jpgCsodás paradicsomos polipsaláta volt előételnek, egész nagy adag, 2 főnek is elég.
13 kép horvátország.jpgFőétel gyanánt pedig sült tintahalkarikák, amik puhák voltak, és szinte egyáltalán nem olajosak. Ennek a helynek is csillagos ötöst adnánk, ajánljuk jó szívvel bárkinek, aki erre jár, hogy próbálja ki.


14 kép horvátország.jpgÚgy gondoltuk, ha már itt vagyunk Horvátország egyik legdélebbi részén, akkor 1 napra elmegyünk Montenegróba is.

15 kép horvátország.jpgKirándultunk egyet a hatalmas hegyekkel körülvett kotori öbölben, majd haza indulva megéheztünk és Risan városában a Risan étteremben foglaltunk helyet (helyiek ajánlása alapján).
16 kép horvátország.jpgA kagylót nagyon ajánlották, így kértünk is fél kilót és azt kell mondjuk, hogy itt ettük életünk legfinomabb kagylóját! A legtöbb étteremben sajnos a kagylóhús összetöpörödik, egy kis szürke jellegtelen valamivá válik. Azok az emberek, akik rossz helyen esznek életükben először kagylót nem csoda, hogy elfordulnak tőle és annyit mondanak, hogy kagylót soha többé, íztelen és rágós. Mi azt kívánjuk, hogy bár mindenki itt, vagy legalábbis ilyen helyen fogyasztaná élete első kagylóját!
Csak meg kell nézni a fenti fotót, a kagylóhús majdnem akkora, mint maga a héj. Rendkívül friss, ízletes, szaftos és puha kagylóhús. A kagylókat pedig egy szintén finom, paradicsomos szószban főzték.
Oda és vissza voltunk ettől a fogástól, amiért kb. 3.000 Ft-ot fizettünk. Meg is kérdeztük a pincértől, hogy mi a titok és igazából nincs titok, az elkészítésre szinte azt lehet mondani, hogy semmi extra.
Alap, hogy a kagyló a lehető legfrissebb legyen, ne álljon sokat a jégen, majd amikor bekerül a serpenyőbe, akkor magas lángon egyszerűen csak addig kell főzni a kagylókat, amíg azok ki nem nyílnak, majd ezután még egy percig. Ennyi az egész a pincér szerint. Azt már ott az étteremben megbeszéltük, hogyha Magyarországon szerzünk jó minőségű kagylót, akkor feltétlenül megpróbáljuk utánuk csinálni (reméljük meg tudjuk legalább közelíteni őket).
A paradicsomos szósz pedig olyan finom volt, hogy a végén kenyérrel tunkoltuk ki a tányért, ne kelljen szegény mosogatónak utánunk sokat dolgozni… :)

A nyaralás során azért nem csak ennyit és nem csak halat ettünk.
De úgy gondoltuk, hogy ezt a bejegyzést most az általunk nagyon is kedvelt tengeri élőlényeknek szánjuk.
Akik a jövőben a fenti a falvakban/városokban járnak, azoknak szívesen ajánljuk a felsorolt helyeket.
Legközelebb, ha Horvátországba megyünk, akkor valószínűleg a helyieket fogjuk kérdezgetni és az ő ajánlásukra fogunk hagyatkozni.
Ugyanis ezek a tippek jöttek be a leginkább.

2014. július

A bejegyzés trackback címe:

https://etteremkostolo.blog.hu/api/trackback/id/tr896563643

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása