1 kép spoon.jpgA nyár első igazi forró hétvégéjét a Balatonnál töltöttük és június 15-én, azaz szombaton este a balatonakarattyai Spoon Lodge Balinéz étterem nyitó party-ján vettünk részt.

Sokmindenkinek ismerős lehet a Spoon név, hiszen Budapesten már hosszú évek óta működik a Spoon hajóétterem, mely a Lánchíd pesti hídfőjénél található.                  A Spoon csapata most egy újabb egységet nyitott és ezt a Balatonnál tette, ami azért tekinthető úttörő kezdeményezésnek, mert ilyen típusú étterem eddig nem volt a Balatonnál. Az étlapon az ázsiai (indiai, thai, indonéz…) fogások mellett megtalálható néhány nemzetközi fogás is, így mindenki kedvére válogathat, legyen szó akár egy Thai citromfüves ráklevesről, wok-ban sült rizstésztákról, füstölt nyúlsonkáról vagy akár egy Angus bélszínről Balinéz sült zöldségekkel.

A nyitóparty 19 órakor kezdődött és a program ígéretes volt, hiszen az előétel, főétel és desszertkóstolókon túl megnézhettük az étteremnek szinte minden zeg-zugát, valamint élő koncerttel érkezett Nyári Károly és Kállay Saunders András is.

2 kép spoon.jpgMi a 19 órakor kezdődő nyitást kb. fél órával lekéstük, de szerencsére nem maradtunk le semmiről. Az étterem mellett lévő utcában leparkoltunk és irány a bejárat, ahol a belépőkapuknál kedves hostess hölgyek fogadtak bennünket.            Az éttermet úgy kell elképzelni, hogy a belépésnél van egy viszonylag nagy kert, ami ázsiai kiegészítőkkel, Buddha szobrokkal és vízesésekkel van felszerelve. A külső részen nádfedeles teraszok ahol legalább 50-60 ember is kényelmesen elfér. Maga az étterem pedig a terület hátsó részén helyezkedik el, a belső rész kb. 40 vendég befogadására alkalmas. A kerttel kapcsolatban fontos még megemlíteni, hogy van egy kis grill ház is, illetve külön gyermek játszóház, ami a gyerekek minden igényét kielégíti. Az egyetlen szépséghibája az étteremnek, hogy nem a Balaton parton helyezkedik el, de legalább hamar megtaláltuk, mert a főúton van. :)

Vissza a belépéshez…
Épp csak betoppantunk máris 5 féle Hungária pezsgő közül választhattunk. Egyikünk egy édes, a másikunk viszont egy száraz 2008-as nyers pezsgőt kért.         Az alaphangulat már ennél a pontnál megvolt. Után pálinkakóstoló következett volna, de nem akartunk rögtön „fejre állni”, így a pálinkázást most kihagytuk.
Körbejártuk az egész éttermet és nemsokára érkeztek a konyháról az előétel falatkák. A pincérek egy tálcán általában 20-30 falatkát szervíroztak. 

3 kép spoon.jpgElsőnek tavaszi tekercset kóstoltunk, aminek nem sült volt a tésztája, hanem főtt jellegű, ragacsos és áttetsző, benne friss zöldségek és kacsahús. Nagyon pikáns gyömbéres chili járt a tekercsekhez.
Ezután édeskömény salsára helyezett bonbon formájú nyúlmájpástétom következett, füstölt morzsa vette körül.
Finom volt ez a két előétel, de ezután jöttek a legfinomabbak:
Az egyik paradicsom zselé volt mozzarellával és olíva olajjal. Mi paradicsomzselét ebben a formában még soha nem ettünk, így ez újdonság volt, egyöntetűen csendesen majszoltuk és elismerően bólogattunk egymásra. :)                            Vannak olyan pillanatok az életben - és persze nemcsak a gasztronómia területén - amikor az embernek nem kell beszélnie ahhoz, hogy értse a másik, gondolatait...      Ez ilyen pillanat volt, kértünk is azonnal még egyet ebből az előételből. :D
A negyedik előételke pácolt lazacfilé volt, wasabis uborka habbal. A wasabi nem volt erős, csak nagyon diszkréten lehetett érezni, a lazac friss és omlós állagú.
Mind a 4 előétel jól sikerült, kiváltképpen az utolsó kettő.

Az előételek után egy kb. 30 perces Nyári Károly koncert vette kezdetét, számos magyar és nemzetközi slágerrel. A vendégek egyre jobb hangulatba kerültek, többen már táncra is perdültek (főleg a New York, New York című szám alatt).
A koncert végétől már a főételek következtek. Ezek is kisebb adagokban, de ha valaki mindegyik főételből fogyasztott akkor biztosan nem maradt éhen.

4 kép spoon.jpgElsőnek mangalica szűz és pak choi (kínai káposztaféle) volt, amit kóstoltunk.

5 kép spoon.jpgA második „Nasi goreng” (indonéz sült rizs) érlelt hátszínnel. A hátszín mesterien volt elkészítve, kívül enyhén ropogós és borsos kéreg vette körül, belül pedig annyira puha volt, hogy szó szerint omlott az ember szájában. <3

6 kép spoon.jpgHarmadik főételnek csirke satay tikka masalát kínáltak. A csirke is rendkívül puha és omlós, kis fanyársakra volt felszúrva és satay, azaz indonéz mogyorószósszal öntötték le. A tikka egy indiai recept alapján készített joghurtos pác amiben a csirkét korábban elhelyezték, a masala pedig egy gazdag ízvilágú curry-s szósz amiben együtt rotyogtatják a csirkét.                                                                                    Ebből is muszáj volt kétszer kérni, annyira finom volt. :D

Túl voltunk a főételek által nyújtott pozitív élményeken majd Kállay Saunders András koncertje kezdődött, saját dalaival és aktuális nemzetközi slágerekkel.            A koncert végére a hangulat már tetőfokára hágott, sokan táncoltak és mindenki nagyon jól érezte magát.

A DJ a koncert végétől kezdve átvette az irányítást és szinte tényleg úgy éreztük magunkat, köszönhetően a hely kialakításának, a fényeknek és persze a zenének, mintha egy indonéz tengerparti étterem kertjében lettünk volna.


7 kép spoon.jpgA desszertekre egy picit várni kellett, de megérte, mert tárkonyos csokoládé mousse-t hoztak sós karamellával és passió zselével, illetve kókuszos mascarpone golyót mentás-borsos eperrel. Mindkettő desszert feltette az i-re a pontot.

8 spoon.jpgKb. éjfélig maradtunk, mert a megnyitó után még vissza kellett utaznunk Budapestre és mindketten remekül éreztük magunkat és abban meg is egyeztünk, hogy amint ismét a Balaton közelében leszünk úgy mindenképpen beülünk egy          A la Carte étkezésre is.

Látogatás dátuma: 2013. június

A bejegyzés trackback címe:

https://etteremkostolo.blog.hu/api/trackback/id/tr95368654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.