nU 1 kép.jpgAnnak ellenére, hogy az nU bisztró & l’Bor a Nyugati pályaudvartól 1 percnyire, azaz a város legforgalmasabb pontja mellett helyezkedik el, mégsem lehet csak úgy belebotlani.
Az étterem nincs szem előtt, ugyanis a pályaudvar mellett, a körút oldaláról néhány lépést lefelé kell gyalogolni az Eiffel térre ahhoz, hogy megtaláljuk őket.
Kérdés, hogy jó az étteremnek az, hogy nincs közvetlen a nagyközönség szeme előtt?

Vendég szempontból mindenképp jó, mert ugyan szinte sosem üres az étterem, de ugyanígy nem nagyon találkozunk a teltházak pörgő-futószalagos érzésével sem vagy épp a vendégre kevés időt szakító felszolgálókkal.
Itt információból, borból és kreatív ételekből sosincs hiány… és, hogy miért, az rögtön kiderül…

Az étterem konyhája tulajdonképpen mindig megújul, minden héten más fogások kerülnek az étlapra. Nincs kilométeres étlap, néhány előételből-levesből, 5-6 főételből és 2-3 desszertből tudunk választani, illetve mindig van egy-egy 3 fogásos halas és húsos vacsora menü is mindössze 3.000 Ft-ért.
Sokan mondták már, hogy ár-érték arányban Budapest egyik verhetetlen étterme és valóban az… aki nem hiszi, nyugodtan járjon utána. :)

Az önmagában még nem elég, hogy minden héten más az étlap. A rajta szereplő ételek összetevői olyannyira „szélsőségesek” tudnak néha lenni, amik még a gyakorlott gasztro-őrülteket is meg tudják lepni.
Mi már többször voltunk az nU bisztróban, de most először gondoltuk úgy, hogy a vacsoráról mindenképpen írni kell. Nem mintha az előző látogatásaink rosszul sikerültek volna, de most annyira a helyén volt minden, hogy nem tudjuk véka alá rejteni az élményeket. :)

Lássuk akkor mi is történt…

3-an voltunk egy szerda esti napon és előre megbeszéltünk, hogy mindenki más fogást fog enni. Ezt persze nem tartottuk be, mert például a kacsamájas előételnek, vagy épp a csoki szuflés desszertnek a 3-ból ketten nem tudtunk ellenállni!

 nU 2 kép.jpgA 3 fogásos vacsora előtt, egy kis „amuse bouche” érkezett, azaz a konyha üdvözlete:
Középen zöldfűszeres vaj, balról jobbra: kávézselé, szíriai olívabogyó, pácolt sajt, hagyma mix, pácolt retek.
Friss kenyérrel ízletes kis bevezető volt, minden falatból egy csipet és máris megjött a kedvünk és étvágyunk a további fogásokhoz.

nU 3 kép.jpgElőétel 1 (ketten is ezt az előételt választottuk):
Kacsamáj paté, rebarbara chutney, saláta mix, balzsamecetes dresszing.
Egy kis kacsazsír a pirítósra, mehet rá a kacsamáj, egy kis saláta és a végére ráhelyezzük a rebarbara chutney-t. Olyan ízeket érzünk, hogy azt se tudjuk, ki kivel van. A rebarbara kissé fanyar íze és a kissé sós kacsamáj elfogyasztása után már tudjuk, hogy ez az este remek lesz!

nU 4 kép.jpgElőétel 2: Céklakrémleves, tökéletes tojás.
Ánizsos, habkönnyű krémleves (igazán különleges ízhatású), benne a tökéletes tojással. Hogy mitől tökéletes?
A tojást 61,7 fokon 86 percig főzik. Igen, ez nem vicc! Ettől a technikától nemcsak a tojás sárgája, de még a fehérje is rendkívül „laza” állagú lesz, de olyan módon, hogy a tojás nem esik szét, hanem az eredeti formájában marad a tányérunk közepén.

nU 5 kép.jpgFőétel 1: Kacsamell, spárga, spárgakrém, cukkini, parázsburgonya.
A kép önmagáért beszél. Bőséges adag kacsamell spárgakrém ágyon, körülötte friss, grillezett zöldségek. A hús rosénál talán egy fokkal sültebb volt. Mi egy kicsit nyersebben szeretjük (bár ez ízlés kérdése), de így is nagyon ízletesre sikerült.
Ehhez a fogáshoz kértünk egy pohár bort is: Fuxli sillert (szekszárdi száraz bor) ajánlotta a pincér. Gyümölcsös ízű, friss, fiatal bor, kiváló tipp a kacsás főételhez. (A siller egyébként a bor színét jelenti, se nem rozé, se nem vörös, hanem a kettő közötti átmenet…)

nU 6 kép.jpgFőétel 2: Gomolya roston sütve, körte, saláta, rozmaringos joghurt.
Egyik főételként kivételesen egy vega fogást választottunk, hisz a gomolya roston igen vonzónak tűnt. Nem tévedtünk, mert a sajt komoly adag volt, füstös, kellemesen sós és sűrű az állagú, igazán laktató. A körte remekül passzol a sajthoz, a saláta és a joghurt pedig nagyon könnyed kísérő… kell is a könnyedség ehhez a főételhez.

nU 7 kép.jpgFőétel 3:
Tigrisrák, lecsós rizottó, kápia paprika, aszalt paradicsom, újhagyma, bihari kolbász.
Sokáig szemeztünk ezzel az étellel. Sok jó összetevő, de mindez együtt? Hááát… vállalkozó szelleműek vagyunk, de ennyire? Aztán kis gondolkodás után a felszolgáló biztosított róla, hogy nem fogjuk megbánni… hát legyen, egyszer élünk! :)
A rizottóban annyi féle íz kavargott, a szaftos lecsó, a karakteres aszalt paradicsom, a hagyma… stb. Minden falatnál más ízek, majd az ízek ismétlődése. A rákról nem is beszélve, tökéletesen lett elkészítve! Ez a fogás volt az est csúcspontja, mondtuk is a felszolgálónak, hogy tudjuk-értjük mi az üzletpolitikát (hetente változó étlap)… de ezt a fogást akkor is állandó fogásként kellene az étlapon tartani! :)

nU 8 kép.jpgDesszert 1: Máktorta, fehércsokoládé fagylalt.
Közepesen sűrű állagú tortaszelet, fagyi és egy kis keksz-morzsa, kellemes desszert… de ami ezután jött…

nU 9 kép.jpgDesszert 2: Csokoládé szuflé.
Az elmúlt hetekben nagyon rá kattantunk a csokiszufléra. Olyannyira, hogy még itthon is a héten már a 3. szuflénkat sütjük... Ezzel a desszerttel szemben így már elég nagyok az elvárásaink. Itt az nU-ban olyan formában kaptuk, ami teljesen egyedi volt. Nem taglaljuk, hogy milyen finom volt a fogás, hanem inkább azt hangsúlyozzuk, hogy milyen meglepetés ért minket.
A szuflé fogyasztása közben egyszercsak furcsa pattogást éreztünk a szánkban… igen, ez bizony robbanós cukorka volt! (Előszeretettel nézzük Heston Blumenthal összes műsorát és ott láttunk hasonlót az egyik részben, nagy élmény volt élőben átélni, ha nem is az angliai Fat Duck-ban, hanem a budapesti Nyugati Pályaudvar mellett… :))
Először furcsa volt, de hamar megtetszett, és felidéződött, hogy gyerekkorunkban csak úgy tömtük magunkba ezt a cukrot. A vacsora végén, pedig mint az 5 éves gyerekek, azon szórakoztunk, hogy kinek mekkorát pukkan a szájában a cukorka…

A vacsora folyamán a fogások mindig kellő időben érkeztek, nem rögtön egymás után, így volt időnk beszélgetni, és morfondírozni, vajon milyen lesz a következő fogás.
Pincérünk mindig mindenről tájékoztatott bennünket, rugalmas és kedves vendéglátásban részesültünk.

Azoknak lehet élmény az nU bisztró, akik nem csak a hagyományos ízeket szeretik, hanem a kísérletezést, a sokféle alapanyag és íz keveredését. Mivel minden héten más ételekkel készülnek, így itt valóban mindig valamilyen újdonsággal találjuk magunkat szemben.

A borválaszték igen nagy, a felszolgálók készségesen elkalauzolják a vendégeket a borok világában, illetve az ételekhez passzoló borokkal kapcsolatban is jó tippeket adnak.
Ha az esti vacsora ételeinek árát elosztjuk 3-al, akkor kb. 4.000 Ft-ra jött ki mindenkinek a vacsora, ami a belvárosban valóban remek ár-érték arányt jelent.

Látogatás dátuma: 2014. április

A bejegyzés trackback címe:

https://etteremkostolo.blog.hu/api/trackback/id/tr966085692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Életunt Cápa · http://eletuntcapa.blog.hu 2014.05.31. 15:37:45

Én egyet érteni, ár/érték arányban kedvenc. Ez a legolcsóbb jó étterem.

Étterem kóstoló · http://www.diningcity.hu 2014.06.01. 11:57:09

@Életunt Cápa: Igen, plusz még a Laci! Konyha! éttermet tenném ebből a szempontból az nU mellé.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2014.08.26. 22:39:53

@Életunt Cápa: A menü még olcsó, viszont az á la carte folyamatosan drágul, a honlapra ki se merik tenni az árakat, csak az ebédet. És az esti/hétvégi menü jóval kisebb választékot kínál, mint az ebéd menü :(

Étterem kóstoló · http://www.diningcity.hu 2014.08.27. 14:56:27

@Étteremkritikus: 3.000 Ft-ért van 3 fogásos menü esténként, 2 féle. Á la carte étlapon 2-3 ezer között van egy főétel, ezek a belvárosban szerintem még mindig korrekt árak ezért a minőségért. Hidd el, az a tigrisrákos lecsós rizott ami a bejegyzésben is van, tényleg megfizethetetlen :)

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2014.08.27. 16:46:48

@Étterem kóstoló: Legutóbb étlapon jellemzően 3-4 ezer között voltak a főételek, de volt ennél drágább is.
Én még akkor kezdtem el hozzájuk járni, amikor a vacsora menüt is ugyanolyan szabadon lehetett választani, mint az ebédet és a 3 fogásos hétvégi ebéd egy pohár borral és ásványvízzel 2 főre simán kijött 6-7 ezerből.

Étterem kóstoló · http://www.diningcity.hu 2014.08.28. 18:17:31

Sikerült megszereznem az nU aktuális étlapját. Sajnos nem tudom ide feltölteni, de a lényeg, hogy továbbra is van 2 féle 3 fogásos menü esténként fix 3.000 Ft-ért.
Az előételek 800-tól 1.400-ig, a legtöbb főétel 3.000 alatt, sőt a burgereik 2.000 alatt vannak. Desszertek 850-től 950 Ft-ig.