2015.01.19. 15:44
Kicsi a Borssó, de erős!
A 2015-ös év első igazi vacsoraélménye a Kálvin tértől nem messze található Borssó bisztróban fogadott bennünket. Ha olyan lesz az egész év, mint amilyen érzésekkel távoztunk, akkor egy szuper, kulináris élményekben gazdag esztendő lesz az idei.
Nem véletlen írjuk ezt. Mondhatnánk, hogy aki nem hiszi, járjon utána. :) De ennél azért bővebben szeretnénk beszámolni a Borssóban tapasztaltakról.
Egy hideg január eleji estére foglaltunk asztalt. A parkolás nem egyszerű, kevés a parkolóhely, szabad helyet meg pláne nem könnyű találni, de szerencsénk volt, mert egy autó pont előttünk állt ki, így az este már ebből a szempontból is jól indult.
Belépvén az étterembe rajtunk és a felszolgálókon kívül más nem volt. Ez kissé meglepett bennünket, már-már furcsán is éreztük magunkat. Mi ketten és öt felszolgáló. Sebaj, legalább jut ránk bőven idő, gondoltuk.
Kiemelendő, hogy a felszolgálók rendkívül képzettek, nemcsak a kedves fogadtatás, a kabát lesegítése, az este folyamán végig tanúsított kedves és nem erőltetett hozzáállás, hanem az ételekről adott részletes és profi tájékoztatás miatt is. Komolyan mondjuk, hogy bárcsak ilyen felszolgáló csapat lenne minden magyar étteremben! Először azt hittük, hogy „csak azért” lehet ez a figyelmesség, mert rajtunk kívül nincs más az étteremben, de érkezésünk után egy fél órával elkezdtek beszivárogni a vendégek, egyre többen, míg végül jó 20-25 vendég lehetett még rajtunk kívül. Amit ez után pedig megfigyeltünk az az, hogy mindenki mással ugyanannyit foglalkoztak, még a nagyobb létszám mellett is, mint velünk. Ez különösen szimpatikus volt, így ha a felszolgálást pontozni kellene, akkor habozás nélkül 10-et adnánk.
Na de térjünk rá a vacsorára, mert még a végén elveszünk itt a részletekben.
Az étlap rövid, előételekből és levesekből összesen 6 tételből választhatunk, főételekből 8-at, desszertekből 4-et találunk. Ezen kívül még kapunk egy betétlapot is és napi ajánlatot szintén kevés tétellel. Innentől már számunkra bíztató volt az est az ételek szempontjából. A rövid étlap többnyire garancia a frissességre.
Előre elterveztük, hogy 3-3 fogást fogunk választani. A rendelés leadásakor kértünk segítséget és ajánlást is a felszolgálótól. A három fogás érkezése előtt a konyha üdvözleteként kaptunk egy kis vajat, házi fehér kenyérrel és egy olívás-rozmaringossal.
Második falatként pedig baconnel körbetekert báránygerincet kóstolhattunk paradicsomos dresszinggel. Ez csak egy falat, de mégis említést érdemel. A vajpuha bárány a kissé sós baconnel egy ízbomba volt, 2-3 percig is éreztük a finom ízeket.
Előételek:Borssó halleves
Az étel elnevezése nem annyira sokatmondó. Sokkal többről van szó, mint egy halleves. Kezdjük onnan, hogy a leveshez egy szelet pirítóson házi készítésű majonézből, kápia paprikából és burgonyából készült krém keveréket kapunk, ebből készül egyébként a leves alapja is. A kenyérkére egy kis amarántot (disznóparéj) szórnak, aminek inkább díszítő szerepe van. A leves ízesítéséhez friss koriandert és kaffir lime-ot használnak, ezeket gyakorlatilag a tálalás előtt 1 perccel főzik bele az ételbe. Betétek: Szent Péter hal, durbincs, tintahal és kagyló. Minden halféle rendkívül friss, a levesre pedig azt mondanánk, hogy egzotikus, rendkívül jó, intenzív ízvilágú, egy igazi élmény.
Kacsamáj henger körtével és salátával
Nagy májrajongók vagyunk, itt sem bírtuk megállni, hogy ne próbáljuk ki (bár hozzá kell tenni, hogy a pincér is ajánlotta, hogy feltétlen kóstoljuk meg). Otthon is szoktunk ehhez hasonlót készíteni, de mégis úgy döntöttünk, hogy próbáljuk ki a Borssóban is. Itt van egy kis csavar, mégpedig, hogy tokaji aszúval ízesítik a májat. Ettől egész különleges íze volt a májnak, a házi brióssal, a salátával, a kis körtekockákkal szintén ízletes első fogást produkált a konyha.
Főételek:Ökörpofa bourguignon vajas-zöldséges tarhonyával (a kép nem a legjobb, annyira sötét a szósz, hogy ennél jobb képet nem sikerült készíteni.)
Azaz ökörpofa burgundi módra. A pofát vörösboros alaplében főzik, méghozzá kb. 10 órán keresztül. Ettől a hús olyan puha lesz, hogy még kés sem kell hozzá. A villával egy könnyed mozdulattal tudjuk falatjaira szedni. A vörösboros mártást bőségesen mérték (örök hála a séfnek utólag is), a köretként kínált tarhonya sem az egyszerűbb fajtából való, különféle apróra vágott gyökérzöldségekkel keverték. Eddig a Gellért szálló éttermében ettük életünk legjobb vörösboros főételét. Itt a Borssóban még a Gellértes ízélményeket is sikerült felülmúlni, olyannyira, hogy ez a fogás lett az est fénypontja!
Kacsamell polentával és articsókával
Imádjuk az articsókát, így fura módon itt az articsóka miatt esett a választás erre a főételre. A két szép darab articsóka között sorakoztak a roséra sült kacsamell szeletek, alatta pedig a mostanában egyre divatosabb polenta. Ez a kukoricalisztből készült köret az elmúlt években egy kevéssé használt kiegészítő volt, szerencsére mostanában újra rákaptak az éttermek. Korrekt, szépen tálalt fogás volt ez is.
Desszertek: Borssó csokoládé torta
A torta belső része könnyű, már-már mousse szerű. A csoki jó minőség, nem túl édes, a tortához adott tejszínhab házi készítésű. Finom desszert, na de ami ezután következett…
Charlotte karamell habbal
A desszert leadása előtt a felszolgáló felhívta a figyelmünket, hogy kb. 15 perc az elkészítési idő. Gondoltunk nem baj, legalább lesz egy kis időnk a vacsora megkoronázására. A tányér közepén egy kis henger alakú batyuba kockára vágott főtt birsalmát töltöttek, a batyu frissen sült, tetején mandula, a tészta körül durvára őrölt cukor. Itt kell elmondjuk, hogy nem vagyunk túlzottan oda a karamelláért, de mégis azért esett a választás erre a desszertre, mert sajtokat nem akartunk harmadik fogásként fogyasztani, mindketten a Borssó csoki tortát sem tartottuk jó ötletnek választani, így kizárásos alapon maradt ez a desszert. A karamell vajjal annyira finoman (és nem édesen) volt elkészítve, hogy nem lehetett betelni ezzel a meleg, folyékony dresszinggel. A kis tésztabatyu frissen sülve forrón érkezik, az almával együtt emlékezetes fogás volt.
Ha bárki olvasgatja a blogunkon visszamenőleg az éttermes élményeinket, akkor láthatja, hogy 1-2 étterem kivételével nem volt olyan hely, ahol ne találtunk volna valamilyen apró, vagy éppen nagyobb hibát. Itt szinte semmit nem találtunk. Az egész este az elejétől a végéig emlékezetes volt, a Borssó bisztró véleményünk és tapasztalataink alapján biztosan benne van Budapest 30 legjobb éttermében.
A teljes vacsora italokkal és szervízdíjjal együtt 20.000 Ft-ba került, ami jelen esetben nagyon megérte.
Ha ki kell választani a 3 legjobb fogást, akkor mi az alábbiakat ajánljuk:
Halleves, ökörpofa, Charlotte desszert
A felszolgáló a vacsora végén azt mondta, hogy bízik benne, hogy ismét megtiszteljük őket legközelebb is jelenlétünkkel.
Egyöntetűen a következőt gondoljuk: „nem kérdés!"
Látogatás dátuma: 2015. január
Borssó Bisztró
1053 Bp. Királyi Pál utca 14.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.