anyukám mondta 1.jpgAugusztus közepén egy meleg nyári napon a DiningCity kis csapata Lengyelország felé vette az irányt - mert az egyik jó barátunk egy lengyel leányzót kért feleségül és ebben a szép országban tartotta meg az esküvőjét - és ha már a 3-as számú főúton haladunk, akkor evidensnek tartottuk, hogy végre beüljünk az encsi Anyukám Mondta étterembe és megebédeljünk.

Néhány hete voltunk már itt és akkor „csak” pizzáztunk, de most komolyabbra vettük a figurát és 3 fogást szerettünk volna megkóstolni, amiből aztán végül 2 fogás lett, mert annyira sikerült jóllakni, hogy a desszertről végül le kellett mondanunk. :(
De nem baj, ismét van egy ok, hogy legközelebb is visszajöjjünk… :)

Az étteremről érdemes tudni, hogy most szinte mindenhol róluk lehet hallani, olvasni... Rendszeresen olvashatunk róluk a legnevesebb gasztrokiadványok legjobb éttermei között is.
Hogy mi a titkuk? Na ez az amit mi is szerettünk volna megfejteni és a titok bizony egészen egyszerű. Ezekkel a szavakkal lehet a legjobban összefoglalni:
Egyszerűség, közvetlenség, összhang, minőségi alapanyagok és ehhez korrekt árak.
Ennyi az egész és nem több!
Persze ahhoz, hogy minden tökéletesen működjön, a fent felsoroltaknak összhangban kell, hogy legyenek…

Amikor kívülről meglátjuk az éttermet akkor tényleg az egyszerűség szó jut eszünkbe. Egy kis fehér sarok a bejárat, sokat ebből nem mutat az étterem.            Ám ha belépünk akkor egy más világ tárul elénk: rusztikus olaszos berendezés, fagerendás mennyezet, kőpadló… stb.
Hamar olyan érzése támad az embernek, mintha csak Olaszországban lenne, egy kis helyi étteremben. Miután leültünk már jött is a pincér és felvette a rendelést.         A kiszolgálás az ebéd folyamán végig gyorsan zajlott, annak ellenére, hogy szinte végig telt ház volt az ottlétünk alatt. Limonádét kértünk, majd megnéztük az étlapot és felfedeztük, hogy azért nemcsak olaszos fogások vannak, hanem néhány magyaros is.


anyukám mondta 2.jpgVolt egy előételvariáció, amit mindenképp ki kellett próbálni. Ez úgy nézett ki, hogy kb. 10 féle alapanyagból ki lehet választani a 3 legszimpatikusabbat, ezeket helyben készült friss grissini-vel (hosszúkás, pálcika alakú olasz péktermék) és egy külön üvegcsében házilag savanyított zöldségekkel kínálták.
Mondani sem kell, hogy minden alapanyag remek minőségű volt. A 18 hónapig érlelt sonka, az érlelt parmezán és a marinált articsóka (nagy kedvencünk lett :) ) remekül illettek egymáshoz. A grissini szó szerint a tányérra kerülés előtt készült 1 perccel, az étterem saját kemencéjében.

anyukám mondta 3.jpgA másik előételünk házi nyúl lasagne volt, pecorino romano sajttal. Sok helyen fogyasztottunk már lasagne-t, de a legtöbb helyen ugyanaz volt a gond: a tészta kiszárad, a hús és a szósz kevés… stb. Itt nem volt ilyen gond, mert minden a helyén volt. Nincs kispórólva a hús, megfelelő a szósz mennyisége és eloszlása, a tészta pedig sehol sincs kiszáradva! Belekezdtünk a lasagne-ba és ahogy egyre fogyott az étel, már a felénél az az érzés következett, hogy hogy fogjuk megenni a főételt?    Hát persze, hogy a sűrű lasagne, a tésztával és a hússal, na meg a sajttal igencsak laktató. Szóval már az előétel végére úgy éreztük, hogy némi gond lehet a főétel elfogyasztásával, pláne a desszerttel.

Kis szünet, néhány korty a limonádéból és már jött is a főétel.

anyukám mondta 4.jpgAz egyik neve: „Kacsazsúr”. Kacsacomb, kacsamell szeletek és kacsamáj a tányéron, hozzá káposztával töltött pirított derelye és almapüré. A derelye így ebben a formában egy unikum volt számunkra. Jól lett megpirítva, nem szívta meg magát olajjal, a derelye vastagsága és a töltelék mennyisége is jó arányban volt.                   A kacsaételek közül mindhárom remekül sikerült, a comb különösen, szinte vágni sem kellett a húst, a bőre pedig kellemesen ropogós volt.


anyukám mondta 5.jpg

A másik főétel: Zempléni bárány, tavaszi zöldségekkel. A bárányhús mellett itt is volt pirított máj, de még egy kis bárányborda is. Komoly adag, talán több volt a hús, mint a köret, ami azért valljuk be igen ritka dolog. Valószínűleg a képről ez nem látszik teljesen, de (ez is) emberes adag volt, a lasagne után komoly feladatot jelentett a főétel „legyűrése”. A hús omlós, puha és szaftos volt, a báránymáj igazi különlegesség, mert nem sok étteremben lehet kapni (legalábbis Budapesten).           A zöldségragu is megfelelően szaftos volt és változatos: retek, koktélparadicsom, fehér- és sárgarépa, valamint burgonya.

anyukám mondta 6.jpgMost következett volna a desszert, kérdezte is a pincér, hogy mit szeretnénk, de sajnos itt meg kellett álljunk, mert az étel győzött ezen az ebéden, nem mi. Pedig a Tiramisura nagyon készültünk és bántuk, hogy nem könnyebb ételeket választottunk az ebédhez, mert láttuk, hogy mekkora sikere van a többi asztalnál…

Viszont nem bírtuk ki, hogy ne próbáljuk ki az étterem híres veronai kávéját. Erről azt kell tudni, hogy mindössze 3 helyen árulják Európában. Szentpétervár, Prága és Encs. Egy több generációs, 100 évesnél idősebb kávésfamília különleges termékéről van szó. Többféle kávéfajta háziasításából született ez a szinte sav nélküli, enyhén csokis ízre emlékeztető kávé. Mi ristretto-t ittunk (rövid espresso), amit talán tejjel nem is szabad elrontani.
Nekünk a legjobban csak egy fél tasak cukorral esett.

Árak: mindkét előétel 1.690 Ft, bárányos főétel 3.190 Ft, a kacsa főétel 3.390 Ft.
Szerintünk ezek az árak ezért a minőségért és mennyiségért elfogadhatóak, főleg, hogy ez az igazán finom kávé csak 300 Ft.

Mivel a desszert most elmaradt, ezért ha legközelebb erre járunk, mindenképpen be fogjuk pótolni. Ezt az alkalmat már most nagyon várjuk! :)


Az ebéd végén nem álltuk meg, hogy ne keressük meg az étterem egyik tulajdonosát. Az Anyukám Mondta a Dudás testvérek közös munkája (és persze a teljes csapaté), így családi vállalkozásként is lehet definiálni őket.                              Dudás Szabolcsot (szakács - az első képen bal oldalt) meg is találtuk, de ebéd idő volt és a kemencénél annyira pörgött, hogy vétek lett volna őt kivonni a forgalomból, viszont Dudás Szilárd (pincér - jobb oldalon) tudott ránk szakítani időt és válaszolt a felmerült kérdéseinkre:

DiningCity: Honnan indult és hogyan jutott el idáig az Anyukám Mondta étterem?
Dudás Szilárd: 1991-ben Szabolccsal kikerültünk Olaszországba és a Garda tótól nem messze egy szicíliai tulajdonos éttermében kezdtük el a pályafutásunkat. Eredetileg lányokat kerestek, de aztán végül csak mi lettünk azok, akik oda kerültünk. :) Néhány év folyamatos munka és takarékoskodás után összetettük a pénzünket és kitaláltuk, hogy visszajövünk Encsre és csinálunk valamit. Sok tervünk volt, de a lényeg, hogy a saját lábunkon akartunk megállni. A mostani étterem helyén először egy pub-ot alakítottunk ki, ami persze még jóval kisebb volt a mai méreteknél.

D.C.: Itt már akkor is volt konyha, vagy csak italozni lehetett?
D. Szilárd: Éttermi vendéglátás ekkor még nem zajlott itt, de azért egyszerű szendvicseket és egytálételeket Szabolcs készítgetett. Ez még nem étteremről szólt, ám egyre többen kérdezték, hogy miért nem kínálunk ételeket is. Mihez kezdjünk? Kitaláltuk, hogy elkezdünk pizzát sütni és kialakítottunk itt egy pizzázót. Én nem különösebben szeretem a pizzát, de Szabolcs ehhez nagyon értett, sőt még egy szakácsot is felvettünk és tulajdonképpen így indult a mi kis éttermünk.

D.C.: Mikortól lett az étterem Anyukám Mondta?
D. Szilárd: 5 évvel ezelőtt nyerte el az étterem a mai formáját, amikor is már elértük azt a szintet, hogy változtatnunk kellett, mert egyre többen jöttek az étterembe és már nem csak Encsről. Szinte semmit sem költöttünk 18 év alatt marketingre és azt lehet mondani, hogy szájról-szájra terjedt a hírünk. Ekkor éreztük azt, hogy kell egy teljes váltás, amiben a név és az egész étterem belső kialakítása, az étlap cseréje is beleértendő.

D.C.: Hogy jött a név?
D. Szilárd: Alapvetően azt az ízélményt szeretnénk visszaadni mindenkinek, amit otthon mindenki kapott az Édesanyjától (DC. megjegyzés: ááááá, nekem Anyu kelkáposztafőzeléke!:D) vagy a Nagymamájától. Egy olyan ízélményt, amire azt mondod, hogy itt volt a legjobb, pedig sok helyen kóstoltad már. Mindezt egy kicsit fuzionálva az olasz ételekkel, sőt a mentalitással is.

D.C.: Mit lehet tudni a vendégkörről?
D. Szilárd: Mostmár egészen messziről is járnak hozzánk, ami egy óriási megtiszteltetés. Persze nem azért jönnek Pécsről, vagy épp Szlovákiából, hogy kimondottan az Anyukám Mondtában ebédeljenek vagy vacsorázzanak, hanem a környékbeli programjukat úgy alakítják, hogy ezt velünk is összekössék. Ami még nálunk kiemelten fontos, azaz az, hogy minden vendég egyforma és nem különböztetünk meg senkit. Ha egy vendégnek nem ízlik az étel akkor megpróbáljuk kideríteni, hogy mi volt a gond és orvosolni a problémát. Mi örülünk, ha a vendégek megtisztelnek a véleményükkel, legyen az akár pozitív, akár negatív.

D.C.: Járnak hozzátok illusztris vendégek, hírességek is?
D. Szilárd: Persze, közülük is vannak olyanok, akik már hallottak rólunk és ha éppen erre járnak  ellátogatnak hozzánk. Mi minden vendégnek nagyon örülünk, igazából nem számít, hogy híres-e vagy sem. Egyszer volt olyan, hogy egy híres magyar zenész 9 fővel foglalás nélkül megjelent nálunk és bizony nem tudtunk mit tenni, el kellett küldenünk őket, hisz a teltház miatt egyszerűen nem tudtuk fogadni őket. Azért persze a legtöbben előre foglalnak és igyekszünk mindenkinek helyet biztosítani.

D.C.: Mikor jött az első gasztronómiai elismerés?
D. Szilárd: 2010-ben olasz vendéglőket tesztelt az egyik legismertebb hazai gasztro kiadvány és ebben a 2. helyezést értük el. Ugyanazokat az ételeket kóstolták végig minden tesztelt étteremben és miután kijött ez a lista nagyon sokat felkapták a fejüket. Étterem Encsen? Innen lettünk már országosan is ismertebbek, majd ezután jött még több toplistás helyezés más kiadványokban is.

D.C.: Az elismerésekkel folyamatosan egyre több vendégetek is lett?
D. Szilárd: Sok vendégünk volt már addig is, a hétvégék mindig tele voltak, de a hétköznapok nem voltak 100%-osak. Talán az elismerések hatására már a hétköznapjaink is nagyon szép vendégszámokkal működnek.

D.C.: Mi nagyon meglepődtünk amikor legelőször hallottunk rólatok, illetve inkább az étteremnek otthont adó Encs városán. Borsod megye azért nem a gasztronómiáról híres, mégis ti vagytok az ország egyik legmenőbb étterme most.
D. Szilárd: Sokan azt hiszik, hogy Encs a világvége és Borsod megyében nagyok a gondok. Vannak gondok és teljesen más itt az élet, mint egy nagyobb városban, de azért ha körülnézünk mégiscsak itt van tőlünk nem messze Miskolc, Szlovákiában Kassa, vagy éppen a tokaji borvidék, ahová rengeteg turista jár. Szerencsére nem vagyunk azért annyira elveszve. :)

D.C.: Mi lehet még a célotok ennyi gasztro elismerés után? Bővülést terveztek?
D. Szilárd: Célok? Jó kérdés. Furán hangzik talán, de nincsenek különösebb céljaink. Szeretnénk az eddigi színvonalat továbbra is tartani és a vendégeknek megfelelni. Van egy alap étlapunk és e köré kerülnek a szezonális ajánlatok. Ilyenkor mindig próbálunk valami újat adni a vendégeknek és Szabolccsal hosszú estéket töltünk el azzal, hogy az ételek minél tökéletesebbek legyenek. Bővülni nem akarunk, mert akkor félő, hogy a mennyiség a minőség rovására megy.

D.C.: Honnan jönnek az alapanyagok?
D. Szilárd: Vegyes. Helyi termelőktől és bio kertészetekből szerzünk be sok alapanyagot, de például malacot Ausztriából, vagy a pizzákhoz szükséges alapanyagokat kizárólag Olaszországból. Igyekszünk nyitott szemmel járni és van olyan is, hogy találunk például jó minőségű vargányát, ebből veszünk egy nagyobb mennyiséget és akkor a szezonális ételekhez a táblára felírjuk, hogy most éppen milyen vargányás ételeink vannak. Az étlapon és szezonális ajánlatunkon túl tehát előfordul az is, hogy csak egy-egy napig érhető el egy bizonyos étel.

D.C.: Mik a sláger ételek nálatok?
D. Szilárd: Talán most a bárány az, amit a legtöbben kérnek, de nagyjából egyenletes arányban kérik a többi ételt is. A pizzák is nagyon jól mennek, illetve szoktunk kijárni gasztro fesztiválokra, ott legutóbb a bárányburger volt a sláger.

D.C.: Mit lehet tudni a napi dolgokról, a munkamegosztásról?
D. Szilárd: Nálunk nincs marketinges, nincs árubeszerző, sőt igazából még ügyvezető sem. A napi dolgokat Szabolcs bátyámmal csináljuk. Legyen szó árubeszerzésről, új ételek kitalálásáról, konyhai munkákról vagy éppen felszolgálói feladatokról. Mindez nem működne az alkalmazottak, kollégák nélkül. Ugyanolyan fontos szerepe van a takarítónőnek is, mint a konyhafőnöknek. A csapat minden tagja kell a sikerhez…

D.C.: Végül, mi az étterem titka?
D. Szilárd: Az, hogy nincs titok. 2 út van. Az egyik, hogy nagyon sok pénzed van és óriási marketing költségekbe ruházol. A másik, hogy nincs pénzed és szép lassan saját magad formálod az éttermed. Nekünk nem volt pénzünk és lépésről-lépésre raktuk össze ezt a helyet. Én nem tartom magunkat csúcsétteremnek, inkább azt mondanám, hogy egy nagyon jó színvonalra törekvő helyet próbálunk csinálni és ezen a szinten nemcsak megmaradni, hanem mindig fejlődni szeretnénk.

Látogatás dátuma: 2013. augusztus

A bejegyzés trackback címe:

https://etteremkostolo.blog.hu/api/trackback/id/tr205503506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása