vakvarjú újlipót kép 1.jpgUtánajártunk a VakVarjú étterem titkának, azaz annak, hogy mitől ilyen népszerűek. A budai és a pesti éttermük a hét minden napján igen forgalmas, nem is csoda, hogy a VakVarjú család egy újabb taggal bővült. November elejétől már a XIII. kerületben, a RaM Colosseum-ban is várják a vendégeket. Itt jártunk és 6 fogást próbáltunk ki, lássuk csak miket…

Amikor értesültünk az új VakVarjú étterem nyitásáról, egyáltalán nem lepődtünk meg. A helyszínen, a Ram Colosseum épületén már annál inkább. Nem egy belvárosi hely, ide bizony csak úgy beesni a vendégek nem fognak. Épp ezért kicsit kockázatosnak tűnhet itt éttermet nyitni (a RaM forgalmának ellenére is). Azonban a Paulay Ede utcai éttermükbe annyira sokan járnak, hogy nagy valószínűséggel nem lesz nehéz itt sem csúcsra járatni ezt a vendéglőt.

Szombat este voltunk, épp azon a héten, amikor a Márton napi ajánlatokat is kínálták. Az étterem picivel több, mint félházas volt, nyüzsgő, vibráló hangulat fogadott. Kedvesen üdvözöltek bennünket, majd választottunk egy asztalt, kértünk két limonádét és szemrevételeztük az étlapot.
Az étlapon több ételfotó is fel volt tüntetve, ami segítség lehet a választáshoz, de a pincérünk is készségesen segített a döntésben. Ha már Márton hét, akkor előételnek választottunk egy libás ízelítőt, illetve a másik előételünk egy kecskesajtos fogás volt, amely szerepelt is az étlap egyik fotóján.

Előételek:

vakvarjú újlipót kép 2.jpgMárton napi „csippentések”
Ízlésesen tálalt színes fogás, rajta házi tepertőkrémmel és libamájjal, vékony szelet libamell carpaccio-val, valamint kis tálkában „zsidótojással”. Középen körtés zöldsaláta mézes-mazsolás öntettel. Itt kell külön kiemeljük, hogy milyen remek volt ez a saláta, a méz és a mazsola aránya annyira jól el volt találva, már ezért megérte ezt a fogást kérni. A tepertőkrém és a libamáj is első osztályú. A kemencés kenyérlepény már nem győzött meg mindkettőnket. Egyikünknek elnyerte tetszését, másikunknak nem teljesen. Bár nyilván ez ízlés kérdése, de vagy egy jóval inkább grillezett, vagy egy naan kenyérhez hasonló, de annál egy fokkal vastagabb kenyérféle illett volna ide.

vakvarjú újlipót kép 3.jpgLágy kecskesajt bazsalikomos olívával, akácmézes almakrémmel és „diópralinével”
A saláta itt is megér egy misét. Rendkívül friss minden, a salátát az almakrémbe forgatva ismét kellemes ízekhez jutunk. A kecskesajt egy kis csatos üvegben kap helyet, rajta egy könnyű és finom diópraliné. A kecskesajt kenhető, valóban lágy és épp annyira sós amennyire annak kell lennie.

Főételek:

vakvarjú újlipót kép 4.jpgBőrén sült fogasfilé kapros-tejfeles sültpaprika mártással, haltepertős túrós csuszával
Korrekt szelet puha fogasfilé, enyhén sós és ropogós bőrrel. A túrós csusza komoly adag, ami külön kiemelendő az a sültpaprika krém. Homogén, élénkvörös, tökéletes sűrűségű krém, a túrós csuszával vegyítve meglepően jó ízek. Halas fogás ide vagy oda, emberes feladat elfogyasztani a tányér tartalmát.

vakvarjú újlipót kép 5.jpgBordírozott szűzpecsenye kecskesajttal és aszalt paradicsommal töltve, bazsalikomos burgonyapürével
A baconbe tekert sertésszűz jól át volt átsütve, a legtöbb vendég egészen biztos, hogy így szereti. Mi szeretjük ennél kicsit nyersebben, még akkor is, ha sertésről van szó. Ez is egy komolyabb adag, a bacon, a szűz, a kecskesajt igen kiadós, a hozzá adott bazsalikomos burgonyapüré pedig a leginkább ehhez az ételhez illő köret.

Desszertek:

vakvarjú újlipót kép 6.jpgSült sajttorta VarjúMama áfonyalekvárjával
Jó állagú és ízű a sajttorta, az alap piskóta édeskés, az áfonyalekvár ízvilága viszont nem annyira, így jól kiegészítették egymást.

 

vakvarjú újlipót kép 7.jpgCsászármorzsa
Hatalmas adag császármorzsa, a mennyiség pedig egyáltalán nem megy a minőség rovására. Minden falat élvezet. Már maga a tálalás is az. Öntöttvas serpenyő, VakVarjú felirattal a nyelén. Sok helyen ettünk már császármorzsát, de talán itt a legfinomabbat. Az élvezetet a házi lekvár is fokozta.  Nem tudtuk megenni az étteremben, naná, hogy becsomagoltattuk. Otthon még másnap is élményt nyújtott.

Mindent egybevetve innen éhesen biztosan senki nem megy haza. Az étteremnek van egy egyedi, családias légköre. A gyereksarok, a nyüzsgő gyerekek egyáltalán nem zavaróak. Megtudtuk, hogy hamarosan élő zene is lesz az étteremben esténként, egészen biztos ez is még jobban fogja fokozni a hangulatot.
A kiszolgálás végig nagyon figyelmes, ha elfogy az ital, azonnal kérdezik, hogy tölthetnek-e egy újat, illetve szívesen, nem erőltetetten, hanem nagyon is természetesen adnak minden kérdésünkre felvilágosítást.

És, hogy mi a titok, miért ilyen népszerűek?
Kedves személyzet, családias légkör, nagy adag, finom ételek.  Nekünk a legjobban a hangulat tetszett, kicsit úgy éreztük magunkat, mintha egy olyan helyen lennénk, ahol már sokszor voltunk, de jobb megfogalmazás az, hogy „ahol otthon érezzük magunkat”.

Látogatás dátuma: 2014. november 15.

Étterem címe:
VakVarjú Étterem Újlipót
1133, Budapest, Bessenyei utca 4-6. (a RaM épületében)

A bejegyzés trackback címe:

https://etteremkostolo.blog.hu/api/trackback/id/tr296948523

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása