ramenka1.pngEgyik kedvenc kis japán ételbárunk a Ramenka, melyről eddig még nem esett szó a blogunkon. Pedig nagyon odavagyunk az ázsiai ételekért, sőt többször ettünk már itt. De ami késik, nem múlik.
Nézzük csak meg, mi is lehet a Ramen(ka) titka…

Bátor húzás egy olyan vállalkozást létrehozni, melynek alapja csak a japán Ramen leves és mindössze néhány apró japán fogás, ráadásul maga a hely nagyon pici, egy légtérben van a konyha és a vendégtér, különállóan még asztalok sincsenek.
Nem hoztuk meg a kedveteket?
Pedig ha hiszitek, ha nem, éppen ettől jó a Ramenka.
Maga a vendégtér annyira minimál, hogy ez minket nem hogy negatívan érint, éppen ellenkezőleg!
A Japánban számtalan helyen található kis közösségi ételbárokra emlékeztet, ahol mindenki együtt ül mindenkivel, kortól, nemtől, nációtól függetlenül. És épp ez a jó benne, ez a multikulti. Számos ázsiai vendéget láttunk már itt (ami valljuk be, nagyon jó jel), de sok más ország lányai és fiai is itt esznek, csakúgy, mint a magyar vendégek. A vendégtér közepén egy nagy asztal, vagy 12 székkel, a konyhapult alatt egy hosszú asztal és az utcafront felőli ablakoknál is egy hosszú asztal található, így ide nem feltétlenül romantikázni jövünk.
Mégis könnyen szerelembe eshetünk. :)

6 féle Ramen levest kínálnak, az alapok gyakorlatilag ugyanazok:
- koncentrált ízvilágú, kiváló minőségű húsleves alap
- tészta
- hús (csirke, sertés császárhús, marha, bárány vagy tenger gyümölcsei)
- tojás
- sárgarépa
- hagyma
- babcsíra
- fafül gomba
- egyéb szezonális zöldségek

ramenka2.jpg

ramenka3.jpgMi egy csirkés és egy tenger gyümölcsei ráment kértünk. Az adag hatalmas, ízletes és igencsak tartalmas. Gyakorlatilag egy adag Ramennel jól lehet lakni, de mi kértünk még úgymond kísérőként egy-egy adag porkbunt is.

ramenka5.jpgA porkbun itt olyan, mint egy mini japán "hamburger". Friss, könnyű gőzgombóc félbevágva, benne sertéshús, koriander és uborka. Legalább olyan finom, mint a gyoza, ami szintén nagy kedvencünk és egyébként itt is kapható. A gyoza is egy gombócféle, ám itt a tésztát nem gőzölik, hanem forró olajban 1-2 perc alatt kisütik.

Szerintünk ez a tuti ételsor a Ramenka ételbárban (próbáljátok ki, egész biztosan nem fogtok csalódni):
1 adag gyoza, 1 porkbun és egy fél adag ramen leves (vagy ha nagyon éhesek vagytok, akkor 1 adag).
Kb. 2.500-3.000 Ft-ból kijön és egy nem hétköznapi ebédet vagy vacsorát kaptok ezért az összegért.

Ramenka
1075 Bp. Kazinczy u. 9.

Látogatás dátuma: 2015. november

A bejegyzés trackback címe:

https://etteremkostolo.blog.hu/api/trackback/id/tr398128898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása