laperlerw1.jpgOktóberben újra eljött az Étterem Hét ideje, amikor neves és kevésbé neves, ám minőségi éttermek kínálják fogásaikat jelentős kedvezménnyel.

Én mindig izgalommal várom, hogy milyen lesz a felhozatal, milyen éttermek vesznek részt, mi lesz a menü, stb. Vannak már helyek, ahova évek óta visszatérek az Étterem Hét alkalmából, mert minden alkalommal tud olyat kínálni, amire örömest igent mondok.  

Most elég zsúfolt napjaim voltak, így nem tudtam előre foglalni, inkább a szerencsé(m)ben bíztam.

laperlerw2.jpg


Egyébként, nagyon jó kezdeményezésnek tartom ezt, mert olyan helyekre jutok el, ahova magamtól nem mennék. Vagy azért, mert nem is hallottam még róla, vagy azért, mert nem az a kategória, ami elsőre számításba jönne.

Két jó tanács, érdemes időben foglalni, hogy ne csússzatok le a legjobb helyekről, és minél többen összeállni, mert így több fogást lehet kipróbálni.

Ezúttal több helyen is voltunk, de a legmaradandóbb élményt a La Perle Noire nyújtotta. Elegáns hely, de nem zavarba ejtően. Kellemes élő zene, kis énekkel kísérve, tökéletes a hangulat megteremtésére. Első benyomás, hogy rengeteg a pincér / személyzet, és nagyon sokfélék, az egészen fiataltól a nyugdíjasig minden korosztály és stílus megtalálható. De mind egytől-egyig nagyon kedves!

Kellemes meglepetés, hogy menün kívül volt üdvözlő és „búcsú” falat is. Ezt mindig nagyra értékelem!laperlerw3.jpg

laperlerw4.jpg

 

A választott előételek egyszerűen mennyeiek voltak, a gombakrémlevesben lágyan olvadó Tête de Moine francia aromás sajt vagy a pisztáciás libamáj pâté, mind sokkolt bennünket.laperlerw5.jpg

laperlerw6.jpg

 

A főételekből a sült fürj mellé szervírozott kacsamájas csirkekolbász volt a non plusz ultra számomra, amit szarvasgombás francia rakott burgonyával (gratin dauphinois) kombináltak. Jó ropogós volt a teteje és az elmaradhatatlan szerecsendió is jól kiérződött, pont ahogy kell, ahogy szeretem. A másik főétel egy manchengo sajtos vaddisznó ragu volt papardellével, kellemes választás, ízlett nagyon.  laperlerw7.jpg

laperlerw8.jpg

 

Desszertben is erősek voltak, a tonkababos brutál „csokitorta”, azaz inkább falatok, vagy halmok és a passió gyümölcsös és mangós joghurt mousse szépen kiegészítették egymást. A tömény csoki mámort jól kisimította a lágy gyümölcsös joghurt.    laperlerw9.jpg

laperlerw10.jpg

A vacsora folyamán fehér és vörösborokat is fogyasztottunk, így lehetőségünk volt a sommelier-vel megismerkedni. Mivel látta rajtunk, hogy érdeklődőek vagyunk, külön játékra invitált bennünket. Hozott különböző borokat és ki kellett találni, hogy épp mit iszunk. A Malbec például kifogott rajtunk, nem sikerült eltalálni. Bevallom nekem mondjuk nem is ízlett. Nem az én világom.

Összességében egy szenzációs este volt, köszönjük az egész személyzetnek, azt meg különösen, hogy gondoskodtak a gyertyáról, a szülinapi sütiről. Ezzel jól meglepve az ünnepeltet.

Száz szónak is egy a vége…megint jót ettünk a DiningCity-s Étterem Hét jóvoltából. Mindenkinek ajánlom, aki a gasztrótémára egy kicsit is fogékony! Ha felkeltette az érdeklődéseteket a beszámoló, akkor november közepén az Étterem Hét Extrán lehetőségetek van a legjobb éttermeket felkeresni, közöttük a La Perle Noire-t is.

Asztalfoglalás november 6. (hétfő) reggel 6.00-tól kizárólag a
www.etteremhet.hu oldalon keresztül.

 

La Perle Noire Restaurant & Lounge
1063 Budapest, Andrássy út 111.

Szerző:
GasztroSzuzi

Látogatás dátuma: 2017. október

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

A bejegyzés trackback címe:

https://etteremkostolo.blog.hu/api/trackback/id/tr5913141358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása