fuji kép 1.jpgA Fuji étterembe, Magyarország első tradicionális japán éttermébe látogattunk a minap, mert már nagyon vágytunk egy kis Japánra. :)
Hétköznap kedvezményes árú ebédmenü is van, de mi most a legutóbbi ebéd menüzésünkkel ellentétben az étlapról választottunk.
Ez nem volt egy egyszerű feladat, mert az étlap nem éppen 1 vagy 2 oldalas, hanem gyakorlatilag egy kisebb könyvecske. Találunk itt különböző japán leveseket, tészta és rizsételeket, bento válogatásokat vagy éppen sushi specialitásokat is.

fuji kép 2.jpgMi a Ramen levest szerettük volna itt most kipróbálni. Ez az egyik kedvenc levesünk, amit legelőször Londonban, egy japán család által üzemeltetett kis étteremben ettünk és ott nagyon mély benyomást tett ránk. Maga a leves akkora adag és olyan sűrűségű, hogy egy főfogásnak is elmegy, ezért úgy kértük, hogy a levest 2 felé tálalják.
Maga a Ramen leves egy olyan tésztaleves, amit sokféleképpen el lehet készíteni és Kínában vagy Japánban tájegységenként más-más betétekkel főzik. Lehet csirkével, marhával vagy éppen sertéssel. Zöldségekből pedig a legkülönbözőbb féléket is fel lehet használni, a legtöbb Ramenbe pedig tojás is kerül.
Mi itt a Fuji-ban a szójás alapú Rament választottuk. Vékonyra szeletelt karajszeletekkel, sok tésztával és tojással készítették és azt kell mondjuk, hogy majdnem olyan finom volt, mint Londonban. Talán csak azért írjuk a majdnemet, mert ugye az első élmény mindig a legkedvesebb és a londoni Ramen annyira ízlett, hogy azt a levest szinte nem is lehet lepipálni. Ettünk már Budapesten Rament 1-2 helyen, de a Fuji messze a legautentikusabb ízvilágot adta nekünk vissza.
Érdekesség, hogy a Ramen eredetileg kínai eredetű, de a japánok kicsit „belenyúltak” és mára már japán levesként is számon tartják.

fuji kép 3.jpgMásodik fogásként egyikünk teriyakis csirkét, másikunk curry-s királyrákot rendelt.
A teriyaki is régi nagy kedvenc… :) Megvan az a „rossz” szokásunk, hogyha ázsiai étterembe megyünk akkor az egyikünk mindig rendel egy teriyakis fogást.
A teriyakinak szója szósz az alapja, melyhez sake-t, cukrot (vagy mézet) és mirint adnak. Édes-savanyú de még sós ízt is lehet érezni ebben a szószban.
A kb. 20 dkg csirkét ezzel a finom szósszal locsolják meg és japán rizzsel tálalják.

fuji kép 4.jpgA másik fogáshoz is köretként rizst kínálnak. Mellé házi készítésű burgonyás, répás curry-s szószt öntenek. A fogás tetejére frissen készített királyrák farkakat helyeznek. Egy igen kiadós fogás, már-már alig bírtuk megenni. Főleg mert miso leves és egy nagyon ízlésesen elkészített saláta is járt ehhez az ételhez, de még egy kisebb tálkában apróra vágott pácolt retek is érkezett.

Egy remek ebédet fogyasztottunk (már nem először) a Fuji-ban. A színvonal mindig állandó, a pincérek pedig nagyon türelmesek és tájékozottak. Aki nem annyira ismeri a japán konyhát, ne ijedjen meg, a pincérek mindent elmagyaráznak… :)
A Fuji árai nem alacsonyak, de japán étterem és az alapanyagok minősége és frissessége lévén nem is lehetnek azok.
Aki nem ismeri a japán konyhát, annak az 1.990 Ft-os 3 fogásos ebédmenüt érdemes kipróbálni.
De a Ramen levest is erősen ajánljuk, azzal nem lehet mellélőni… ;)

Látogatás dátuma: 2013. szeptember

A bejegyzés trackback címe:

https://etteremkostolo.blog.hu/api/trackback/id/tr465532655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása