costes 1 kép.jpg

Egy februári estére sikerült asztalt foglalni Magyarország első Michelin csillagos éttermébe, a Miguel Rocha Vieira séf vezette Costes étterembe.
Tavaly már egyszer vacsoráztunk itt, az is nagy élményt jelentett számunkra, de, hogy most milyen volt?
Nem akarunk ömlengeni, de annyit tudunk mondani, hogy aki teheti, az életében legalább egyszer tapasztalja meg a gasztronómia ilyen magas szintű és színvonalú élményét.
Vigyázat! A Costesre rá lehet szokni, sőt még függőséget is okozhat! :)

4 fogásos menüt fogyasztottunk borkísérettel (+ hozzá kaptunk 5 féle meglepetés és átvezető fogást).
Jöjjön a beszámoló és a fotók…

Amikor megérkeztünk rögtön lesegítették rólunk a kabátot, odakísértek az asztalunkhoz és érkezett is a menülap. A 4 fogásos menünket mi magunk az étlapról tudjuk összeállítani. Ez nagyon szimpatikus, mert nem az étterem által előre meghatározott menüt, hanem a mi ízlésünknek megfelelőt tudjuk fogyasztani.
Mivel ketten vacsoráztunk, direkt úgy válogattunk a kínálatból, hogy véletlen se együk ugyanazt, így tehát 8 féle étel érkezett elénk + a fent említett meglepetés fogások.
Ráadásul szokás szerint az este folyamán bele-bele kóstoltunk egymás fogásaiba is. :)

 

costes 2 kép.jpgA konyha üdvözlete:
A tölcsérben: krémes burgonyapüré sózott tőkehallal ízesítve, a tetején heringkaviár.
A kis fatányéron (bal lentről felfelé): sózott földimogyorós mályvacukor, fekete szarvasgombával készített macaron, gőzölt muffin sajttal ízesítve.
Minden falat más ízvilág, a legkülönlegesebb a macaron és tölcséres-halas falat.

 

costes 3 kép.jpgVaj-válogatás:
Himalájai sókövön 5 féle vajat kaptunk, házi kenyérrel.
Balról-jobbra: natúr-sózott, paprikás, bazsalikomos, olívás és kacsazsíros.

 

costes 4 kép.jpgÜdvözlő falat:
A kis fatányérkán sertés rolád érkezett. Ez a kis fogás régi, gyerekkori ízeket juttatott eszünkbe. Egy csipet magyaros ízvilág. 

 

costes 5 kép.jpgAz első fogás előtti extra üdvözlet:
Itt elutaztunk egy kicsit Ázsiába. Vörös tonhal kétféle módon készítve. Középen egy marinált szelet (nyers tonhal) wasabis sorbet-val, tőle jobbra tonhal tatár szójazselébe göngyölve. Avokádópüré, daikon retek és tápióka morzsa is színesítette a kompozíciót.

 

costes 6 kép.jpgFolyami rák „royale”, consommé zselé, marinált rákfarok:
Csak rá kell nézni erre a fogásra… Látott már valaki ennél szebb előételt? A tálalás olyan, hogy az ember nem szívesen kezd neki, mert akkor oda a látványnak.
De azért nagy nehezen csak sikerült elkezdeni. :)
A tányér alján van a folyami rák consommé, rajta pedig egy vékony zselé bevonat, körkörös formában prezentálva. Mindez „megszórva” a rákfarkakkal, kelbimbóval, gombával… Tavaszi hangulat áradt ebből a fogásból, ami ezen a meleg februári napon kimondottan kellemes volt.

 

costes 7 kép.jpgTokaji aszúban marinált kacsamáj, fűszeres birsalma consommé, pirított briós:
Májból sosem lehet elég! :) Lágy, kenhető kacsamáj, körülötte teljesen áttetsző zselés állagú consommé, rajta különböző birsalma textúrák, mellé azonfriss házi brióst kínáltak. Díszítésnek puffasztott rizs, kacsatepertő és gyöngyhagyma. A birsalma kissé fanyar, a briós pedig édes, a kettő kombinációja jól kiemeli a kacsamáj ízét.

 

costes 8 kép.jpgHorgászott pirított süllő, articsóka, burgonya gnocchi, „Lardo di Colonnata”:
Halas fogás nem maradhat el egy 4 fogásos menüből, így mindketten választottunk 1-1 halételt. Vajpuha tengeri süllő, ropogós bőr, alatta pedig az igen markáns ízű szósz.
Az articsóka és gnocchi köret jól passzolt a süllőhöz.

 

costes 9 kép.jpgLassan készült lazacpisztráng, édeskömény, confitált burgonya, kaviár vinaigrette-tel:
Szintén puha és omlós hús. Kés nem kell hozzá, elég a villa és a gravitáció. :) Nemcsak friss, hanem kimondottan frissítő fogás, ami az intenzív édesköménynek köszönhető. Mondani sem kell talán, hogy mindkét halas fogás igazán könnyű és remek felvezetés volt a következő fogás előtt.

 

costes 10 kép.jpgGímszarvas a Mecsekből, gránátalma, vajtök, sarkantyúvirág gumója:
A szarvast nem lehetett kihagyni! Az est egyik legjobb fogása, az enyhén rózsaszínre sütött szarvashús fenomenális!!! A rálocsolt saját pecsenyelé nagyon ízletes, a köretek kissé édesek, a sarkantyúvirág igazi különlegesség, legalábbis számunkra, soha előtte nem ettünk még.

 

costes 11 kép.jpgPréselt szopós malac, gyöngyhagyma, „ageni” szilva, „Pedro-Ximenez”:
Ez a fogás is a műalkotás kategória felé kezd elmenni, mint a folyami rákos előétel. Krémes polenta szigetek a tányéron, Pedro-Ximenez sherry-ben pácolt gyöngyhagyma. Mellette préselt malac kockák, megintcsak ízletes pecsenyelével meglocsolva. Az est másik csúcs fogása!

 

costes 12 kép.jpg„Granny Smith” alma, karamellizálva, posírozva, fahéjas morzsával:
Üvegfújó technikával készült az almaforma, azaz a külső máz. Belül fahéjas morzsa, posírozott almadarabkák, marcipános krém. Összességében kellemesen édeskés ugyanakkor savanykás desszert, frissítő, különleges ízekkel.

 

costes 13 kép.jpgKókusz „sablée”, mascarpone krém, joghurt fagylalt:
Nem igazán tudtuk elképzelni, hogy milyen lehet ez a desszert. Aztán kihozták és olyan volt, mint egy téli tájkép. Ha már idén elmaradt a tél, akkor legalább a tányéron megidézték nekünk. Olyannyira, hogy kókuszt reszeltek rá előttünk, így még a havazás élménye is megvolt. :) Remek lezárás volt mindkét desszert.

 

costes 14 kép.jpgAzt hittük, hogy már nem lehet fokozni tovább a kulináris élvezeteket, de ekkor még egy apró ajándékkal kedveskedett ismét a séf.
Volt itt megint sok minden, gyömbéres kocka, maracujával töltött csokikocka, mézeskalács gyufa, de még túróval töltött „füstszűrő” is.

Vége lett a vacsorának és ezután az első gondolatunk ez volt:
Aki azt mondja, hogy Michelin csillagos étteremben nem lehet jóllakni, az nem mond igazat! :)

De a viccet félretéve az egész este egy konyhaművészeti alkotás volt. Látszott, hogy minden egyes fogást rendkívül nagy előkészület előzött meg, mind a kreativitást, mind a tálalást tekintve. A Costes egyik jelszava, hogy „kompromisszumok nélkül”.
Ezzel nem is tudunk vitatkozni, csúcsminőségű alapanyagok és professzionális séfek.
Ami különösen tetszett az az, hogy a séfek igazodnak a vendégekhez teljes mértékben. Egyáltalán nincs az embernek feszengős érzése, itt minden a vendégről szól.
Csillagos 5-ös Miguel Rocha Vieira séfnek és a teljes csapatnak!

Costes Étterem, 1092, Budapest, Ráday utca 4.

Látogatás dátuma: 2014. február 23.

A bejegyzés trackback címe:

https://etteremkostolo.blog.hu/api/trackback/id/tr835837102

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása