budai gesztenyés 1 kép.jpgHa családdal, barátokkal vagy éppen kutyával keresünk éttermet, akkor jó választás lehet Budakeszin a Budai Gesztenyés étterem. Szombat délután kedvünk volt a kutyussal kicsit kiruccanni, kirándulni, így a Vadaspark és környéke felé vettük az irányt. Már rég voltunk a Gesztenyésben és tudjuk, hogy kutyabarát a hely, így nem is volt kérdéses hová foglalunk asztalt ezen a környéken.

Mielőtt indultunk, telefonon odacsörögtünk, hogy egy olyan asztalt kérünk, ahonnan nyomon lehet követni a foci VB aktuális meccsét, a Brazília-Chile összecsapást. Kérésünket akceptálták, azonban felhívták a figyelmünket, hogy éppen egy esküvői vacsora van náluk, jó sok vendéggel, de a vendégek a kerthelyiségben vannak, nekünk pedig az étterem belső részében tudnak helyet adni.
Itt egy kicsit elgondolkodtunk, hogy jó ötlet-e most menni, mert hát ugye egy esküvői vacsorán azért szokott lenni legalább 60-80 fő + vannak még egyéb éttermi vendégek is… na és akkor mire számíthatunk ekkora „felfordulásban”?

Szóval kicsit félve, de azért csak rászántuk magunkat és elindultunk a Gesztenyésbe. Érdekes egyébként a hely, mert maga az étterem Budakeszin helyezkedik el, az étterem melletti út viszont közigazgatásilag már Budapest… :)

Leültünk egy jó helyre a TV elé, a focimeccs ép csak elkezdődött, leadtuk az italrendelést, majd nézegettük a viszonylag kis választékú az étlapot. Ez jó jel! Nem baj, ha nincs 100 féle étel az étlapon, elég 20 féle is ha azokat a szakács remekül el tudja készíteni.

Sokat bajlódtunk mire eldöntöttük mit rendelünk, végül egyikünk kért egy levest és egy előételt, másikunk csak egy előételt, a főételt közös volt, majd még 2 desszert is lecsúszott...

budai gesztenyés 2 kép.jpgLeves – Citromfüves nyúlleves kaporral és joghurthabbal
Nem akarjuk ömlengéssel kezdeni a beszámolót, de ez a leves csillagos ötös volt! A kisebb adagot kértük, de mennyiségben nem is volt olyan kicsi, a levesbetétek mind-mind frissek, roppanósak voltak, a nyúllal pedig szerencsére nem spóroltak. Egy kifejezetten sűrű és friss levest kaptunk tehát, bárkinek merjük ajánlani, hogy kóstolja meg. Sőt, kihagyni egyenesen vétek…

budai gesztenyés 3 kép.jpgElőétel 1 – Marhapofa rillette pirított kecskesajttal és zöldalmás tormakrémmel
Helyes kis fadeszkán jött az előétel, tormakrémmel, megfelelően pirult kecskesajttal. Marhapofából még soha nem ettünk rillette-et, ezért esett a választás erre az előételre. A rillette egy francia étel, a húst nagyon apróra vágják, zsírban főzik elég sokáig, hogy jó puha legyen, majd lehűtik és általában egy henger alakú formába töltik. Riltette-et szinte mindenféle húsból lehet készíteni, a marhapofás verzió a Gesztenyésben szintén ajánlott.

budai gesztenyés 4 kép.jpgElőétel 2 – Vajban sült garnéla chili-citromfüves dresszinggel
Egy halom friss és roppanós salátalevél, a tetején kellemesen csípős szósszal és puhára sült garnélával. Könnyű, és élvezetes fogás.

budai gesztenyés 5 kép.jpgFőétel – 40 dkg brazil hátszínsteak, vörösboros csiperkegomba mártással, grillezett zöldségekkel
Ezt az ételt kettétálaltuk magunknak, a 2X20 dkg hús bőven elég volt. Szép vastag szelet hátszín, amit inkább véresre kértünk. A vörösboros gombamártás jól ment a húshoz. Sűrű mártás, nagyobb darab friss gombákkal, karakteres vörösboros ízzel, jól feldobta a steak-et.

budai gesztenyés 6 kép.jpgDesszert 1- Somlói galuska
Rendkívül könnyű és ízletes; henger alakú, rétegekben összeállított somlói, külön csokiszósszal. Érdemes volt kipróbálni!

 

Desszert 2- Csokiszuflé bazsalikomos lime sorbettel (sajnos rosszul sikerült a fotó)
Számunkra a desszertek egyik nagy királya. Mi elég sokszor kérünk étteremben és készítünk otthon csokiszuflét, próbálkozunk a tökéletesítéssel és új csavarokat is igyekszünk bevetni. Szuflé ügyben tehát nagyok az elvárások! Itt a Gesztenyésben a csoki minősége rendkívül jó volt, viszont enyhén túlsült (ami ugyanakkor az íz élményben nem okozott különösebb problémát), és nem is jött ki a szufléformából. Kényes dolog a szuflé, ha több 1 perccel a sütés az sem jó, ha kevesebb az sem, mert a formából való kifordításnál könnyen kifolyhat a csoki és akkor oda a desszert. A szufléhoz kínált lime sorbet egyedi, sőt maradandó élmény volt (ilyennel mi is próbálkozunk majd).

Az esküvői forgalmat is nézve, mindent egybevetve jól sikerült az este, jókedvünket még az sem szegte, hogy Chile válogatottja végül kiesett a foci vébéről. :)

Nemrég jelent meg egy hazai gasztro kiadvány, amelyben a top 50 magyarországi éttermet listázzák, annak alapján, hogy hol lehet max. 6.000 Ft-ból elfogyasztani egy 3 fogásos vacsorát. Ebbe a körbe a Gesztenyés is bekerült és nem véletlen. Valóban nem a földtől elrugaszkodott árakkal dolgoznak, a mi számlánk 13.300-ra jött ki és ebben benne van 1 leves, 2 előétel, az étlap legdrágább főétele (hátszín steak), 2 desszert + 2 limonádé és egy kávé is.

Lehet, hogy még a foci VB ideje alatt visszajövünk, reméljük akkor már a „mi csapatunk” fog nyerni. :)

Látogatás dátuma: 2014. június

A bejegyzés trackback címe:

https://etteremkostolo.blog.hu/api/trackback/id/tr496456819

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása