2016.03.10. 23:39
Újpest, vagy talán Budapest legjobb ár-érték arányú bisztrója?
Már egy ideje szemezgettünk az újpesti Központ bisztróval, de mivel nagyon kiesik a mi "vérkeringésünkből", így egyelőre nem jutottunk el ide. Azonban nemrég Újpesten jártunk, és ha már itt vagyunk, akkor evidens, hogy kipróbáljuk a jó ár-érték arányáról is ismert éttermet.
Persze nem feltétlenül kell a felkapott belvárosi éttermek árait a külvárosi éttermek áraival összehasonlítani, de felmerült bennünk a kérdés, hogy miért ne tegyük? A Központ bisztró egyrészt kinézetre is felveszi a versenyt bármely belvárosi hellyel, másrészt az étlap kínálata is igen igényes, ráadásul szűk. Ami nem baj, mert ahogy mondani szoktuk, inkább legyen kisebb választék kifogástalan ételekkel, mint kilométeres étlap rosszul elkészített fogásokkal. 5 főételből tudunk választani, viszont ebben az ötféle választékban sokminden benne van: fehér hús, kétféle vörös, hal és még egy vega fogás is. Az étlapon többféle burgert is találunk, hat előételt, három levest, négy desszertet és ami az egyik legjobb, hogy 8 és 11 óra között reggelit is felszolgálnak.
Mi ebédelni voltunk és az alábbi ételeket próbáltuk ki:
Kóstoló Trió - tepertőkrém, füstölt lazackrém, pármai sonka (1.390.-)
Meleg bivaly carpaccio, saláta ágyon céklachipsszel, rózsaborssal, szezámmag keverékkel és endíviával (1.590.-)
Vízibivaly rib-eye fűszeres répamuffinnal, téli spárgapürével (2.990.-)
Csokiszalámi angol krémmel és eperpürével (790.-)
Francia karamellás körtetorta (850.-)
A legnagyobb meglepetés a bivaly carpaccio előétel. Akkora adag, hogy egy főételnek is simán elmenne, de nem az adag a lényeg, hanem a fogás frissessége. Minden zöldség olyan friss, mintha éppen most szedték volna a kertből a hozzávalókat, és persze a bivaly hús is nagyszerű volt a maga kis nyersességével. Külön pont a cékla chips miatt!
A kóstoló trió jól sikerült, a főételnek választott vízibivaly pedig szintén nagy adag, illetve ez a fogás egy valódi ízbomba. A téli spárgapürének (más néven feketegyökér) rendkívül koncentrált édeskés íze van. Érdekesség, hogy ugyan ez egy édes alapanyag, azonban még a cukorbetegek is nyugodtan fogyaszthatják. A komplett fogás elég tartalmas, gyakorlatilag ha valaki rendel egy bivaly carpacciot és egy rib-eyet, akkor nem biztos, hogy jut hely a desszertnek.
Mi azért megoldottuk, az egyik desszertet elcsomagoltattuk. :)
A csokiszalámi kellemes emlékeket idézett, Görögországban ettünk hasonlóan finomat. A francia karamellás körtetorta pedig szintén nagy meglepetés volt, hisz tortára számítottunk, de szuflé lett a végeredmény. Egy csokis-körtés szuflé. Belül olvadós, kívül épp annyira sült meg, amennyire kellett.
Összességében remek hely a Központ bisztró, nemcsak a kellemes árak miatt, hanem a dizájnos tálalás, a közvetlen és kedves pincérek és az étterem stílusossága, tisztasága miatt is.
A fenti 5 étel ára összesen 7.610 Ft. Mutasson valaki hasonlóan jó ár-érték arányú helyet. :)
Központ bisztró
1042 Budapest, Szent István tér 1.
Látogatás dátuma: 2016. február
24 komment
Címkék: ebéd 3 fogás központ bisztró
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Aurora86 2016.03.11. 12:14:25
Étterem kóstoló · http://www.diningcity.hu 2016.03.11. 12:34:25
szekőcei 2016.03.11. 14:14:01
szemben a dögburgeresnél lehet, ebben a fenszibb kajáldában meg nem... :S
Parajpuding 2016.03.11. 17:27:27
Balu7979 2016.03.11. 18:39:28
dısʇıʞǝ uǝɯ ʞoɯd ןǝʇʇ 2016.03.11. 20:37:56
a belem fordul ki ettől tálalástól, hogy néznek már ki ezek a kaják mint egy rakás szar
Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2016.03.11. 21:04:46
eLzsÉ 2016.03.11. 21:12:45
Gratulálok, elérted az emberi hülyeség maximumát, ennél butább már nem leszel.
Te csak öntsd össze a gulyást a mákos tésztával és edd az egészet kanállal, úgyis ugyanoda kerül.
Fogalmam sincs, miért olvas olyan ember fine dining posztot, aki nem érti, miről is szól ez.
Különben nehéz megértenem, hogy ha valaki megoszt egy bazi nagy halászlés élményt, akkor nem állnak sorban a normális emberek, hogy lekutyázzák, hiszen miért is tennék, az is lehet jó, ellenben ilyen posztok után rendszeresen megjelennek a hozzád hasonló barmok, hogy közkinccsé tegyék az ostobaságukat.
Na, üljél le fiam!
Étterem kóstoló · http://www.diningcity.hu 2016.03.11. 21:21:27
Simon Attila 6511 2016.03.11. 21:24:47
A megvalósult amerikai ólom.. 2016.03.11. 21:24:52
Brake1960 2016.03.11. 22:09:51
Hülye aki elolvassa! 2016.03.11. 22:26:44
Hülye aki elolvassa! 2016.03.11. 22:30:03
dısʇıʞǝ uǝɯ ʞoɯd ןǝʇʇ 2016.03.11. 23:13:44
te fasz a gasztronómia ott kezdődik hogy egy kaja legyen étvágygerjesztő, jóminőségű és lehessen vele jól lakni amire úgy hogy azon járjon a vendég esze minden nap hogy mikor ehet egy következő adagot!!!
menj a kurva anyádba a fossal telicsepegtetet köcsögkajáddal
eLzsÉ 2016.03.11. 23:41:48
A posztban szereplő minden étel étvágygerjesztő, legalábbis számomra.
Neked nyilván nem.
Semmi gond ezzel sem, edd csak a zsíros kenyeret lekvárral, ha az neked a jó, én nem fogom bántani a választásodat.
Viszont hogy buzizni, kurvaanyázni tartasz szükségesnek egy kaja-posztnál, hát...
eLzsÉ 2016.03.12. 00:06:54
Amúgy soha nem értettem, mire ez a fantasztikus gyűlölet mindenre, ami más.
Én nem azért megyek étterembe, hogy teli tömjem a hasam, egyébként a budapesti éttermek 95%-nál jobban is főzök, ha egy pörköltet akarok enni, akkor megcsinálom itthon.
De évente egyszer bizony elmegyek a Costes-be, a Zona-ba és az Onyx-ba is és csak azért nem gyakrabban, mert lassan változtatják az étlapot.
Az egy élmény, de neked ezt hiába is magyaráznám.
És én élményeket keresek.
Hogy jól lakok-e?
Jól.
Legutóbb anyámmal voltunk az Olimpiában és konkrétan nem tudta megenni a 7 fogásos, 9.000.- Ft-ba kerülő vacsora menüt.
Nem egy tálról lelógó kirántott húst ettünk ennyiért, hanem szent jakab kagylótól kezdve szarvas bészínig mindent.
De hát neked magyarázzam, faszozónak?
DrSWAG_InstaProfessorOfYolo 2016.03.12. 09:13:51
2016.03.12. 09:47:47
Ja, és az intelligensebbje borravalót is tud adni kártyás fizetéssel.
De gondolom te vagy a viccbeli vadász, aki nem vadászni jár ide.
2016.03.12. 09:52:16
Persze nem kell mindenkinek haladnia a korral, csak az ilyen ne csodálkozzon, ha egyszer régészek lepik el az ecseteikkel.
zuhanorepulesss 2016.03.12. 10:42:12
Nincs azzal baj, ha nem lehet így fizetni.
Ez is egy üzenet.
Vettem :)
A megvalósult amerikai ólom.. 2016.03.12. 13:45:56
A megvalósult amerikai ólom.. 2016.03.12. 13:48:01
szekőcei 2016.03.12. 20:05:31
van.
Csak nem a kajálda közelében.
Ha nem akarok készpénzzel szórakozni, ne kelljen. Ott a kártya, egy másodpercre sem engedem ki a kezemből, tehát a klónozás már egy fokkal nehezebb (persze nem lehetetlen!), tudok adni borravalót.
Tudod, ez a XXI.-ik század. Nekem fontos, hogy bankkártyával tudjak fizetni. Ezért SEM járok ide.
@Balu7979: ha hiszed ha nem, LEHET kártyával is borravalót adni, sőt.
A negyed idő meg elég ritkán jön össze, csak egy példa, ami velem történt minap:
Bementem egy kisboltba, vettem egy dobozos italt, 170 HUF, adok a pénztárosnak egy kétszázast, egy ötvenest és egy húszast. A fickó 4-5 másodpercig nézte az érméket, már majdnem megkérdezett, hogy ez most mi, mire rájött, hogy mizu, majd visszaadott egy százast.
Kártyával egy másodperc alatt kifizetem és kilibbenek az üzlethelyiségből.