kakas 1 kép.jpgAz az igazság, hogy úgy látjuk, minél távolabb megyünk Budapest belvárosától, annál nehezebb színvonalas-korrekt éttermet találni. Ez persze nem csoda, mert általában mindenhol a központban zajlik az élet, ott mozog a legtöbb helyi lakos vagy éppen turista. Félreértés ne essék, azért mi nem temetjük a külsőbb városrészeket sem, találunk azért itt is minőségi éttermeket, de ezek számát össze se lehet hasonlítani a belvárosiakéval. A külvárosban kiemelkedik például a pesterzsébeti Duna Garden, az újpesti Központ bisztró vagy éppen, ahol legutóbb jártunk a XVIII. kerületi Kakas étterem.

Pestszentlőrincen a József utcában található a Kakas étterem, a panelrengeteg tövében. Egyáltalán nincsenek frekventált helyen, az embernek még az is eszébe jut, hogy miért van itt egyáltalán étterem? Magával a környékkel nincs gond, de alapvetően nem sokan kezdenének el itt éttermet üzemeltetni. Pedig a Kakas már a 80-as évek óta itt üzemel és kirobbanó formában van. Kétszer voltunk itt az elmúlt hónapban és mindkét alkalommal szinte minden asztal foglalt volt. Egyszer csak kávéztunk, majd beültünk egy korai vacsorára is, egy hétköznapon valamikor 17.00 óra tájban.

A kerthelyiség mellett kaptunk asztalt, így nagyon jó kilátásban részesültünk. A kert egyébként egy külön fejezetet érdemelne, annyira meghitt. Középen egy kis tó helyezkedik el rajta egy fahíddal. A tóban teknősbékák és aranyhalak úszkálnak… a tavat pedig egy mini patak táplálja, tényleg nagyon jól néz ki…

De ugorjunk vissza az étterembe…
Tipikus családi étteremnek mondanánk, de randevúra is tökéletes, főleg ha az ember kívül, a kertben kér helyet (merthogy itt is vannak jó időben asztalok). Megfelelő számú felszolgáló áll rendelkezésünkre, így nem kell különösebben sokat várni. Az étlap elég sok tételből áll, ami némi ijedségre adhat okot, de van egy szezonális betét is. Ennek nagyon örültünk, mivel spárgaszezon van, így rögtön kértük is a spárgás előételeket.

 kakas 2 kép.jpgSpárga sonkával és hollandi mártással
Jó ízű és állagú hollandi. Ez a mártás a francia konyha egyik emblematikus mártása, mindig szívesen választjuk. A zöld- és fehér spárgák szintén nagyon jól estek, a spárgaszezonban itt ettük az első spárgáinkat.
Aztán másnap már vettünk a piacon is egy csokorral és csak spárgát fogyasztottunk vacsorára, kb. fél kilót. :) Egyszerű mártogatóst készítettünk fokhagymával (2-3 apróra vágott gerezd), majonézzel (5 kanál) és egy kis olíva olajjal (1 kanál)… ajánljuk mindenkinek.

kakas 3 kép.jpgSpárgakrémleves házi füstölt sonkával
Nagy kedvenc ez a leves is. Itt egészen nagy adagot hoztak, persze ez nem volt probléma, főleg, hogy ez az étel ízletes, kellemesen krémesre sikeredett és a sonka csak fokozta az élvezetet.
(A spárga egyébként kimondottan jótékony hatású, vízhajtó hatása méregtelenít, de a vesekőre és az érszűkületre is pozitívan hat.)

 kakas 4 kép.jpgFőétel 1: Argentin angus marharostélyos és kecskesajt grillezve, jalapeno-s paprikasalátával és házi burgonyatortával.
Na ez aztán az adag! :) Mivel is kezdjük…? Hát persze, hogy a hússal! :)
Nagy szelet grillezett rostélyos, talán egy picit kevesebbet kellett volna sütni, de azért így is remek volt. Rajta a grillezett kecskesajt, alatta pirítós, köretként pedig formára a rösztihez hasonló burgonyatorta, rukkola és egy kis tál csípős jalapeno paprika. Tetszett, hogy sok mindent találtunk a tányéron, a kecskesajtnak külön örültünk, nagyon jó párosítás volt a rostélyossal. Ugye nem kell mondani, hogy ezután a főétel után már nem sok hely maradt… :)

kakas 5 kép.jpgFőétel 2: Bacon-be tekert spárgával és paprikával töltött csirke, új burgonyával és spárga krémmel.
Másikunk tehát egy kevésbé „súlyos” főételt választott, de azért ez sem volt kis adag. Puha omlós csirkemell, benne a roppanós zöldségekkel szintén jó kombináció. A rengeteg spárgás szósz jó volt, mert mindig lehetett mártogatni és az amúgy sem száraz hús így még szaftosabb volt.

kakas 6 kép.jpgDesszertet már nem akartunk kérni, mert nem fért volna sehova, de a pincérünk figyelmünkbe ajánlott egy rendkívül egyszerű és könnyű poharas citrom sorbet-et. Itt pezsgővel készül vegyesen és lehet alkoholmentes verziót is kérni. Ez egy üdítő, hideg desszert volt a végére, jól esett, ahogy az egész vacsora is.

Összességében a Kakas étteremben nem kell arra számítani, hogy kapunk egy nagy tányért és találunk a közepén egy pici kocka húst, rajta 2 szál keresztbe fordított metélőhagymával és egy csepp szósszal… :)
A viccet félretéve: komoly emberes adagok és ami nagyszerű, hogy a nagy adag nem megy a minőség rovására! A Kakas egy igazi családi vendéglő, és szerintünk ez az étterem minden részére igaz: ételek, adagok, árak, az étterem belső hangulata, a felszolgálók közvetlensége… stb.

 


Az árakról annyit, hogy a paletta minden színe megtalálható, azaz vannak például levesek 720 Ft-ért, de van tűzdelt őzgerinc 5.590-ért is. Mindenki megtalálhatja a számára árban megfelelő ételeket, de nem csak az ár a lényeg, hanem a választék is: kaphatunk ugye szezonális ételeket, van gyerek menü, több vegetáriánus étel, szárnyas, sertés, marha, vad, édes és sósvízi ételek, kakas klasszikusokat...

Aki erre jár, nyugodtan kanyarodjon be az Üllői útról, üljön le a kertben és érezze jól magát ebben a nyugodt családias környezetben.

Kakas étterem
1184, Budapest, József u. 55.

Látogatás dátuma: 2014. május eleje

A bejegyzés trackback címe:

https://etteremkostolo.blog.hu/api/trackback/id/tr226236268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bordás Erika 2014.05.30. 18:14:45

Annyit csak, hogy nem Kispest, hanem Pestszentlőrinc. Csak a teljesség kedvéért!

Étterem kóstoló · http://www.diningcity.hu 2014.05.30. 20:09:13

@Bordás Erika: Igaz, köszönjük az észrevételt, már javítottuk is :)

fighting 2014.05.31. 07:35:01

Elég sokáig tartott észrevenni, hogy van élet a belvároson kivül is.:P

István Pintér 2014.05.31. 16:21:18

Korrekt cikk, nekünk a Kakas közel 30 éve az egyik kedvencünk.
Ha komment lenne, és nem egy cikk (beszámoló) nem szólnék, de így a helyesírásra jóval több figyelmet kellene fordítani! Sok-sok apró ("pontocska-vesszőcske") hiba mellett a "kerthelység" már kifejezetten bántó ... :(

laci_52 2014.05.31. 17:46:08

Ha már Lőrinc, a Gombásba is érdemes ellátogatni!

oscartschirky 2014.05.31. 19:31:41

A LEGGYAKORIBB helyesirási hiba: ’kerthelység, mellékhelység’ – A ‘helység’ szavunk is helyes ugyan, de a településekre értve, nem pedig akkor, ha az épület egy elkülönített részét értjük alatta. Helyes alak: ‘kerthelyiség‘, ‘mellékhelyiség‘.

István Pintér 2014.05.31. 20:50:30

Köszönöm a "helyesírási" támogatást, de ezt a durvaságot csak példának hoztam fel. A cikk hemzseg a központozási hibáktól. Általános iskolai szintű dolog, nem is értem, miért nem lehet pl. a vesszőket odatenni, ahova kell. stb. ...

scandalstone 2014.05.31. 21:14:33

Idióta állat. Ez Lőrincen van, ami sokkal magasabb státuszú mint a lepukkant Kispest.

István Pintér 2014.05.31. 22:32:31

@scandalstone: Tegnap este javították. Nem mindenki lőrinci (mint pl. én is vagyok), miért kell bárkinek is ezért ilyen durván neki menni?!

Étterem kóstoló · http://www.diningcity.hu 2014.06.01. 11:49:31

@István Pintér: Köszönjük a kommentet. Alapvetően ez nem egy cikk, ez egy élménybeszámoló. A pontok-vesszőcskék nem hibák, mi így szoktunk írni. Van mindig néhány mosoly jel, kacsintós jel...stb. A kerthelyiség valóban hibásan volt írva, javítottuk.

Kovacsla 2014.06.01. 16:12:39

A Kakas értékeléséhez hozzátenném, hogy okozott már konfliktust, amikor a személyzet este már nagyon haza akart menni (messze a meghirdetett zárási időpont előtt), a társaság pedig (előre foglalt asztalnál, tehát nem az utolsó pillanatban betoppanva) még méltó módon akarta volna befejezni az étkezést, és a személyzet nagyon szájhúzogatósra vette a figurát és nagyon elkezdte felrakni a székeket a szomszéd asztalra.
süti beállítások módosítása